UTÁNPÓTLÁS

Nemzetközi mezőnyben, idősebbek között is jól szerepeltek az U12-esek

A Vidi 12 éves korosztálya vereség nélkül a 9. helyen zárta a Cordial Cup selejtezőjét, U16-osaink pedig folytatták győzelmi sorozatukat.

Három legidősebb utánpótlás csapatunk a Kaposvári Rákóczival mérkőzött a hétvégén. Szombaton az U19-esek és az U17-esek is 3-3-as döntetlent játszottak. A 19 éveseknél a góljainkat Göblyös Krisztián, Kállai Bence Mihály és Szekeres Marcell szerezte, a 17 éveseknél pedig Vörös Bence duplázott, majd a harmadik találatot Gruber Szilárd lőtte.

Az U16-osok remek játékkal, Horváth Bálint és Polgár Bálint góljaival 2-0-ra győztek a Rákóczi otthonában. „Nagyon elégedett vagyok a srácok hétvégi teljesítményével, és a mutatott játékkal is. Minden csapatrészben sikerült felülmúlnunk ellenfelünket, ráadásul 3-4 kimagasló egyéni teljesítmény is hozzájárult ahhoz, hogy győzni tudtunk. Örülök, hogy az elmúlt 8 mérkőzésünkből 7-et megnyertünk, remélem, a tavasz során folytatni tudjuk a jó szériát” – mondta Nagy Bálint, az U16-os csapat vezetőedzője.

Az U15-ösök és U14-esek győzelemmel zárták a hétvégi bajnoki fordulót. Előbbi csapatunk Szabó Bálint és Kojnok Zsolt találatával 2-0-ra, utóbbi pedig Kovács Roland Róbert góljával és egy öngóllal 2-1-re győzte le a Debrecen korosztályos csapatát.

Női csapataink közül az NB II-esek 2-0-ra kikaptak a SAFC Soprontól, az U17-es lányok pedig a hétközi fordulóban 2-0-s győzelmet arattak a Paks ellen. Góljainkat Szabó Bernadett és Tagyi Vivien szerezte.

Nem versenyző korosztályaink közül két csapatunk ismét nemzetközi mezőnyben lépett pályára a hétvégén. U12-eseink a Cordial Cup selejtezőjén a 13 évesek mezőnyében indultak el, ahol kapott gól nélkül a 9. helyen végeztek a 24 indulóból. „Az egy évvel idősebb korosztály tornáján is nagyszerűen helytálltak a játékosok. Meccsről-meccsre egyre jobb formát és teljesítményt nyújtva az utolsó percig harcban voltunk a legjobb 8 közé jutásért. A szoros mérkőzések és a kiegyenlített csoport miatt végül a 3 győzelem és 3 döntetlen sem volt elég, hogy ez sikerüljön. A 9. helyért igazi rangadót vívtunk a Maribor 2003-as korosztályával, amit jó játékkal és büntetőkkel sikerült megnyernünk. Igazán büszke vagyok a srácokra, hiszen fizikális és életkori hátrányban, nagyon egységes, stabil és egyre érettebb játékot mutatva zártak kapott gól nélkül egy remek nemzetközi tornát” – értékelte a látottakat Bárdosi Balázs, az U12-es csapat vezetőedzője.

Az U10-esek Ausztriába a Wildoner Kids Soccer Cup-ra utaztak, ahol az induló 24 csapatból 4 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel a 10. helyen végeztek.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek