Kiütéssel győzött NB II-es női csapatunk - hétvégi eredmények

Mindkét női együttesünk magabiztos győzelmet aratott a hétvégén, utánpótlás csapataink közül ezúttal csak az U15-ösök voltak eredményesek.

NB II-es női csapatunk megerősítette pozícióját a tabella harmadik helyén, nagyarányú 12-0-s győzelmet aratott a Pécsi Vasutas SK ellen. Góljaink közül Oppermann Ilona és Tagyi Vivien 3-3-at, Krár Edina 2-őt, Gimes Georgina Csilla, Trampler Tímea, Kiss Patrícia és Moizer Melitta további 1-1-et szerzett. Ezzel a sikerrel a csapat behozhatatlan, 11 pontos előnyre tett szert a negyedik helyen álló PMFC előtt, és mindössze egyetlen ponttal marad el a második ZTE mögött.

Az U15-ös lányok megszerezték első tavaszi győzelmüket, a Debrecen otthonában 5-3-as győzelmet arattak. Klinszky Kitti Ágnes 2, Trampler Kinga és Szehofner Vivien 1-1 találatot szerzett, illetve a debreceni Balla Anikó öngólt lőtt. „Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk a Debrecen ellen. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, 2-2-vel fordultunk. A második játékrész már egyértelműen a mienk volt, a mezőnyben mi irányítottunk és szép támadásokat vezettünk, a gólokat is így szereztük, míg az ellenfél jobbára távoli lövésekkel próbálkozott csak.” - mondta el Csrepka Tamás a csapat edzője.

U21-es és U17-es csapatunk a Kecskemét otthonában vendégeskedett, míg előbbiek 0-0-s döntetlent játszottak, a 17 évesek 2-0-s vereséget szenvedtek.

Az U18-asok Sóstón fogadták a kecskemétieket, és 3-0-s vereséget szenvedtek. Az U16-osok pedig 2-0-ra kaptak ki a Nyíregyháza csapatától.

U15-ös csapatunk újabb győzelmet aratott, az Újpest otthonában, Varjas László góljával 1-0-ra nyert. Az U14-esek ugyancsak Újpesten játszottak, ám nekik nem sikerült a bravúr, 1-0-ra kikaptak.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek