Fél tucat gólig jutott U15-ös csapatunk

Megszerezte első tavaszi győzelmét U15-ös együttesünk, az NB II-es nők pedig továbbra is veretlenek a bajnokságban.  

Ötből öt győzelem NB II-es női csapatunk tavaszi mérlege. Az NTE 1866 MÁV elleni 3-1-es sikerrel pedig mostanra biztosság vált, a szezon végével, az NBI-be jutásért játszhatnak osztályozót Horváth Gábor lányai. A MÁV elleni gólokat Gimes Georgina Csilla, Szehofner Vivien és Békefi Enikő szerezte.

U21-es és U17-es csapatunk a hét közepén Debrecenbe utazott. Míg előbbi együttesünk 3-0-s vereséget szenvedett, az U17-esek Andróczi Krisztofer Alex és Szekeres Marcell góljaival 2-1-es győzelmet arattak.

U18-as csapatunk az Újpest otthonában szenvedett 3-0-s vereséget, az U16-osok pedig ugyancsak az Újpest ellen, 2-1-re nyertek. A gólokat Kramár Dániel és Hussein Rami szerezte.

Az U15-ösök a Gloriette SE-t fogadták, és 6-3 arányban győzték le. Góljaink közül Sarok Zsombor és Varjas Zoltán kettőt-kettőt szerzett, illetve Varjas László és Balogh Péter egy-egy gólt lőtt. „Ez volt az első tavaszi győzelmünk, aminek ideje volt már. Az eddigi mérkőzéseinket ugyan olyan erős ellenfelek ellen játszottunk, mint a Győr, vagy az Illés Akadémia, de a Gloriette SE-t is komolyan vettük, aminek meg is lett az eredménye. A védekezéssel és a szervezettséggel korábban sem volt problémánk, de eddig hiányzott néhány extra teljesítmény. A mérkőzés elején volt egy-két kihagyott helyzetünk, és egy be nem lőtt tizenegyesünk, de utána rendeztük a sorainkat, és megérdemelten győztünk.” - mondta el Disztl Milán, az U15-ös csapat edzője. 

A Videoton U14-es csapata ugyancsak a Gloriett Se-vel mérkőzött, és Szabó Bálint, Zsédely Zsombor, valamint Megyeri Márk találataival 3-0-ra nyert. Poór András együttese, így már mindössze egyetlen ponttal marad el a tabella első két helyén, 47-47 ponttal álló Győri ETO FC és Puskás Akadémia mögött.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek