UTÁNPÓTLÁS

Az alsóház második helyén zárta a bajnokságot U17-es csapatunk

Az elmúlt héten két mérkőzésen is nagyarányú győzelmet aratott a Videoton U17-es együttese.

U17

U17-es csapatunk remekül zárta az évet, mind a hétközi, mind pedig a hétvégi, záró fordulóban magabiztos győzelmet aratott. Hétközben az Újpest csapata látogatott Sóstóra, és gólgazdag mérkőzésen 7-3-as arányban maradt alul. A Videoton már a 7. percben megkezdte a gólgyártást Újvári Ádám révén, amit még a félidő során Lencsés Balázs mesterhármassal erősített meg. A második félidő első negyedórájában ugyan két gólt is szereztek a vendégek, erre azonban Kovács Sándor, Andróczi Krisztofer Alex és Serfőző Milán is egy-egy találattal válaszolt. A végén az Újpest még egyszer betalált, de így is csak szépíteni tudott, 7-3-ra nyertünk. 

Hétvégén, a szezon utolsó mérkőzésén itthon játszottak az U17-esek a Dunaújváros ellen, és sima 3-0-s győzelmet arattak. A gólokat Kovács Sándor, Vass Gábor és Lencsés Balázs szerezte. 

„Nehéz helyzetben vettem át csapatot ősszel, egyértelmű volt, hogy a felsőházba jutás nem reális. A jól sikerült téli felkészülést követően, az alsóházban a cél a kiemelt bajnokságban való bennmaradás volt. A sorsolásunknak köszönhetően az utolsó négy mérkőzésünket itthon játszottuk, és 11 pontot szereztünk. Az utolsó előtti, Újpest elleni mérkőzésen még a kiemelt bajnokságban való bennmaradás volt a tét. A csapat felnőtt a feladathoz, és remek teljesítménnyel győzni tudtunk. A Dunaújváros ellen már az alsóház második helyéért játszottunk, felszabadulva a nyomás alól szépen fociztak a fiúk. Úgy érzem, az év során végig jól dolgoztak a játékosok, és tavasszal már nagyszerű eredményeket értünk el, itt jött ki igazán a csapatban lévő erő” – mondta el Vajda Gusztáv, az U17-esek edzője.

U18

Az U18-asok hazai pályán fogadták az Újpest csapatát. A 36. percben Kállay Bence Mihály gólja révén megszereztük a vezetést, a vendégek egy percen belül válaszoltak a találatra, beállítva ezzel az 1-1-es végeredményt.

U16

Az U16-os csapat itthon 5-2-es vereséget szenvedett az Újpesttől. Góljainkat Gál Markó Dominik és Koltai Tibor szerezték.

U15

Az U15-ösök és az U14-esek a Gyirmót SE otthonába utaztak a hétvégén. A 15 évesek Varjas László találatával és Kiss Ábel öngóljával 2-1-re nyertek. Az U14-esek ezen a héten is parádéztak, nagyarányú, 8-0-s győzelmet arattak, és két mérkőzéssel a vége előtt a tabella második helyére ugrottak. Megyeri Márk, Zsédely Zsombor és Zólyomi Dávid egyaránt két gólt szerzett, Madarász Dominik és Szabó Bálint egy-egy találattal járult hozzá a végeredményhez.

Női felnőtt

NB II-es női csapatunk a rájátszásban ezúttal a Kóka KSK otthonába utazott, és szenvedett 7-0-s arányú vereséget.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek