VIDEOTON FC II - FTC II 2-2 (1-0)

Döntetlen a listavezető FTC II ellen

Második csapatunk közelebb állt a győzelemhez a nagy iramú NB III-as rangadón.

Vasárnap délután az NB III-as listavezető FTC II látogatott a Sóstói Stadionba. Szép, napsütéses időben kezdődött a rangadó, amelyet közel 200 néző tekintett meg az edzőpálya mellől.

Jó iramban kezdtük a találkozót, többet birtokoltuk a labdát, de igazán komoly gólhelyzetet sokáig nem jegyezhettünk fel. A legjobb pillanatban, közvetlenül a félidő vége előtt sikerült megszereznünk a vezetést: egy szép akció végén Ács volt eredményes Büki passzát követően.

A második játékrész legelején sikerült egyenlítenie a Ferencvárosnak, egy szélről érkező szabadrúgás után Kárász 6 méterről fejelt a kapunkba. A folytatásban mindkét csapat nagy erőkkel támadott. A 64. percben Babolek egyedül vezethette a vendégek kapusára a labdát, 14 méterről azonban kapu mellé lőtt. Ezt követően az FTC II kapusa, Rácz Gergő hatalmasat rúgott a labdába, amit a kapunktól 25 méterre az egyik ferencvárosi játékos még fejjel megcsúsztatott így az pont Popov elé került, aki 17 méterről kapufás gólt lőtt, megfordítva ezzel a meccs állását. 

Három perccel később Büki talált a zöld-fehérek kapujába, de az asszisztens lest jelzett, maradt az 1-2. A 73. percben ismét Babolek előtt adódott gólszerzési lehetőség, támadónk 12 méterről, kiszorított helyzetből alig lőtt kapu mellé.

A 85. percben az FTC II hálóőre körülbelül 15 másodpercig fogta a kezében a labdát anélkül, hogy azt játékba hozta volna, a játékvezető pedig közvetett szabadrúgást ítélt a javunkra 14 méterre a vendégek kapujától. A labda mögé Vallejos állt, aki ügyesen ívelt kapu elé, Véninger sikeresen zavarta meg Ráczot, aki csak röviden tudta kiütni a játékszert, éppen Büki elé, ő pedig ballal, kapásból szép gólt lőtt, kiegyenlítve ezzel a mérkőzés állását.

Az utolsó percekben újabb gólt már nem láthattunk, csapatunk egy kifejezetten élvezetes, jó iramú mérkőzésen egy pontot rabolt el a listavezetőtől, de kis szerencsével akár a győzelmet is megszerezhettük volna.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek