Közös ebéddel búcsúztatta az évet a Vidi II

Második csapatunk évzáróján ott volt többek közt Henning Berg, az első csapat vezetőedzője és Kovács Zoltán sportigazgató is.

Péntek kora délután a székesfehérvári bEAT étteremben tartotta évzáró ünnepi ebédjét NB III-as csapatunk, melyen többek közt részt vett Henning Berg, az első csapat vezetőedzője és Kovács Zoltán sportigazgató is.

Disztl László, a Vidi II vezetőedzője köszönetet mondott a klubvezetésnek, hiszen ezúttal is minden segítséget megkapott a csapat. Kiemelte, hogy az elmúlt fél év legnagyobb kihívását az jelentette, hogy egy teljesen új csapatot kellett kialakítani, nagyrészt ifjúsági korú játékosokból. Időbe telt, míg ezek a fiatal labdarúgók alkalmazkodni tudtak a felnőtt futballhoz, de köszönhetően annak, hogy több alkalommal is az NB I-es csapatból visszajátszó rutinos játékosok segítették a csapatot, sikerrel vette a Vidi II az akadályok zömét. Ugyan a 13. helyen tölti a téli szünetet NB III-as együttesünk, mivel elég szoros a mezőny, így csupán néhány pontra található a középmezőny.

Disztl László után Kovács Zoltán vette át a szót, aki kihangsúlyozta, hogy nyáron azok a játékosok maradtak, illetve kerültek fel az NB III-as keretbe, akikben a szakmai vezetés lát arra lehetőséget, hogy idővel akár az NB I-ben is futballozzanak. Addig persze hosszú és kemény út vár a fiatalokra.

Végezetül, a csapat nevében Baksa Dénes csapatkapitány mondott köszönetet a klubvezetés, illetve a szakmai stáb részére az egész éves munkáért.

A Vidi II január 9-én kezdi el a felkészülést, és a tervek szerint több nemzetközi edzőmeccs is vár a csapatra februárban a bajnoki rajt előtt.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek