Vidi II - egygólos vereség Csepelen

Második csapatunk szoros meccsen maradt alul a Csepel otthonában.

Ősszel Székesfehérváron Kondor Kristóf góljával 1-0-ra a Vidi II nyert, vasárnap kora este azonban visszavágásra készültek a kiesés elől menekülő csepeliek. A Vidi NB I-es keretéből ezúttal Zöldesi Illés, Fejes András, Barczi Dávid és Pölöskei Zsolt kaptak lehetőséget.

A hazaiak nem bíztak semmit a véletlenre, stabilan, olykor hét-nyolc emberrel a 16-osuk előterében védekeztek, melynek ellenszerét nem találták a fehérvári fiatalok. A találkozó 35. percében tulajdonképpen helyzet nélkül szerezte meg a vezetést a Csepel. Egy sarokrúgást követően a rövid sarok irányába csavart labda (bal)szerencsés körülmények között pattant a hálónkba (1-0). A 40. percben az őszi mérkőzésen győztes gólt szerző Kondor Kristóf egyenlíthetett volna, de 15 méterről leadott lövését hatalmas bravúrral védte a Csepel hálóőre.

A második félidőben a csereként pályára lépő Elvir Hadzic fejese csupán centikkel haladt el a hazai kapu mellett. Ebben a játékrészben igyekeztünk nagy nyomás alá helyezni a hazai együttest, a továbbra is szinte hiba nélkül bekkelő Csepel ellen azonban újabb helyzetet már nem tudtunk kialakítani, így zsinórban ötödik bajnoki mérkőzésünkön maradtunk rúgott gól nélkül.

A tabellán továbbra is a 10. helyen állunk, de a 11. Andráshida és a 12. Csepel is mindössze egy ponttal vannak már csak mögöttünk, ráadásul a következő fordulóban a 4. helyen álló Kaposvár csapatát fogadjuk Sóstón.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek