VIDI - DVTK

Szombati ellenfelünk a kétarcú DVTK

Biztatóan kezdte a miskolci csapat a szezont, azonban eddigi teljesítményük közel sem nevezhető kiegyensúlyozottnak.

A bajnokság első fordulójában, hazai pályán az Újpestet győzték le Sisa Tibor tanítványai 2-1-re, ez pedig még akkor is szép sikernek számít, ha figyelembe vesszük azt, hogy több mint 50 percig emberelőnyben játszottak. A második fordulóban ugyanilyen arányban kaptak ki a Honvéd otthonában. Az Egri FC elleni mérkőzésen már mindkét korábbi Vidi-játékos - Gosztonyi és Elek - a kezdőben kapott helyet, és bár a vártnál nehezebben, de otthon tartották a piros-fehérek a 3 bajnoki pontot. Ezt követően a miskolciak Szombathelyen játszottak izgalmas, gól nélküli döntetlent, majd a Siófokot verték 2-1-re úgy, hogy félidőben még a Balaton-partiak vezettek 1-0-ra. A legutóbbi fordulóban a Győri ETO nagyon simán, Koltai mesterhármasával nyert szombati ellenfelünk otthonában.

A nyáron nem csak új edző érkezett a DVTK-hoz Sisa Tibor személyében, de több rutinos játékossal is sikerült a keretet megerősíteni, elég ha csak három korábbi játékosunkra gondolunk (Elek, Gosztonyi, Jeff Silva - utóbbi kölcsönben szerepel Miskolcon). Ráadásul 13 év után újra szerepelt diósgyőri futballista a magyar válogatottban. Legutóbb 1999. június 9-én, Egressy Gábor játszott miskolci focistaként a nemzeti csapatban, míg múlt héten Elek Ákos lépett pályára Andorra ellen. Ő a 14. diósgyőri válogatott.

Az előző szezonban négyszer is játszottunk a Diósgyőrrel, kétszer a bajnokságban, kétszer pedig a Ligakupában, és mind a négy meccset 2-0-ra nyertük meg. A jó sorozat szombaton 14 órakor a Sóstói Stadionban folytatódhat.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek