U12 SZEZONÉRTÉKELŐ

"Nemcsak jó játékosokat, hanem jó embereket is kell nevelnünk"

U12-es vezetőedzőnk, Horváth Zoltán csapata szezonbeli teljesítményének értékelése mellett a korosztály sajátosságairól is nyilatkozott.

"Aki ismer engem és tudja milyen edző vagyok, annak semmi meglepő nincs abban, ha azt mondom, hogy mindig előtérbe helyezem az egyéneket és az egyének fejlesztését. Amikor átveszek egy új korosztályt, akkor az első néhány hét mindig nehéz a gyerekek számára, mert van egyfajta habitusom és stílusom, ami nem biztos, hogy átlagosnak nevezhető. Az előző idény elején is volt a csapatban két-három kissrác, akiknek nehéz volt ehhez alkalmazkodni, de végül sikerült mindenkivel megértetni azt, hogy a pályán nem Józsi bácsi és nem Zoli bácsi fog focizni, hanem ők és minden amit teszünk, azt az ő érdekükben tesszük. A szokásos másfél órás edzések helyett a mi edzéseink mindig 120 percig tartottak, mert az első félórában az egyéni képességek fejlesztésére és a kapura lövések gyakorlására helyeztük a hangsúlyt és csak ezek után vette kezdetét a csapatedzés. Volt néhány játékos, aki kicsit le volt maradva a többiekhez képest, de ez ebben az életkorban teljesen természetes, azonban a befektetett plusz munka megtérült és a szezon második felére nagyjából azonos szintre kerültek a srácok. A labdarúgás számomra nem csak a fociról szól, van ennek egy emberi oldala is. Akármilyen korosztályban vagyok edző, mindig nagyon sokat beszélgetek a játékosokkal, sokszor egyénileg is. Igyekszem a játékosaimat motiválni és a visszajelzések alapján ez legtöbbször sikerül is. Az igazi elismerés számomra mindig az, ha évek múlva is megkeresnek a volt játékosaim, elmesélik, mi újság velük és olyankor mindig megköszönik azt, hogy mennyit foglalkoztam velük és ez mekkora segítség volt az ő pályafutásuk alakulásában. Visszatérve a csapat szereplésére, örömmel mondhatom, hogy nagyon jó meccseket játszottunk akár a Győr, akár az Illés Akadémia, akár pedig a ZTE ellen. Nagyon jó érzés volt, amikor ezek a komoly utánpótlásműhelyek megdicsértek minket, hogy milyen ügyesen focizunk. Nemcsak azt mondták, hogy csapatként jól működünk, hanem azt is, hogy nagyon ügyesek a gyerekek.

+10 kép megtekintése

Arról már Csrepka Tamás kollégám is beszélt, hogy az U12-es és U13-as korosztályban nincsen bajnoki tabella. Nyilván nehéz elengedni azt, hogy tulajdonképpen hányadik helyen is állsz, de ezzel tényleg nem szabad még ennyi idős korban foglalkozni. Ami fontos az az, hogy egy mérkőzésen hogyan futballozol. Nyilván úgy lépünk pályára, hogy meg akarjuk nyerni a mérkőzést, de nem szabad, hogy az eredménykényszer domináljon. A játék minősége és az egyének teljesítménye a legfontosabb. Mondok két példát. Volt olyan meccsünk a szezonban, hogy nyertünk simán 3-0-ra, de nem voltam maradéktalanul elégedett, mert nem annyit futottak és nem olyan minőségben a srácok, amennyit és ahogyan kellett volna. Egy másik meccset pedig elveszítettünk 1-0-ra, de úgy, hogy mi kidolgoztunk legalább két tucat helyzetet, nagyon szép megoldásokat láthattunk a mieinktől, de a befejezésekkel nem volt szerencsénk. Az ellenfél pedig eljött egyszer a kapunkig és abból gólt szerzett. Nyilván a felnőtt futballban az eredmény az első, de egy U12-es bajnokin sokkal jobban örülök annak, ha viszontlátom azokat a dolgokat, amelyeket edzéseken gyakorlunk és egyénileg, valamint csapatszinten is sikerül az ellenfelünk fölé nőni, mint annak, ha lefociznak bennünket, de végül egy szerencsés góllal megnyerjük a meccset. Ezért is jó, hogy nincs bajnoki táblázat ebben a korosztályban, ugyanakkor ahogy azt mondtam, úgy kell pályára lépnünk, hogy meg akarjuk nyerni a meccset, de nem szabad mindent alárendelnünk az eredménynek. Több korosztályban is voltam edző, dolgoztam felnőttekkel is, de úgy gondolom, ez a kisebb korosztály az, amelyik a legközelebb áll hozzám. Ebben az életkorban még lehet formálni a gyerekeket, lehet, sőt kell is fejleszteni őket. A fejlődésük pedig mindig szemmel látható. Emellett pedig arra is odafigyelünk, hogy az iskolában is jól tanuljanak, nemcsak jó játékosokat, hanem jó embereket is kell nevelnünk a srácokból" - nyilatkozta honlapunknak U12-es vezetőedzőnk, Horváth Zoltán.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek