Négy pont Újpestről

A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 Paudits góljával nyert, az U17 1-1-re végzett a lila-fehérek vendégeként.


Ősszel sem volt egyszerű, hazai pályán mindössze egygólos (2-1) sikert értünk el a tabella alsó régiójába tartozó újpestiekkel szemben. Most sem volt ez másképp, mivel nehéz csatában harcoltuk ki a győzelmet egy rendkívül szervezett, agresszív és masszív csapat otthonában. Az első játékrészben nem nagyon találtunk rajtuk fogást, ennek ellenére kétszer is nagyon közel álltunk a gólszerzéshez. Előbb Király Patrik 17 méterről, a jobbösszekötő helyéről küldött kapura egy szabadrúgást, ez a felső lécen landolt, majd a félidő lefújása előtt tíz perccel Károly Bálint lépett ki a balösszekötő helyén, már csak Banai Dáviddal állt szemben, de az újpesti kapu fölé emelt. Megpróbálkozott csapatuk szerkezeti váltással, átálltunk 4-4-2-re, inkább mi irányítottuk a játékot, aztán végül a 69. percben egy jobboldali beadást előbb Halász Bálint tízméteres lövését nagy bravúrral hárította Banai, de a kipattanót Paudits Patrik már nyolc méterről a hálóba lőtte.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Újpest U17 - Videoton FC-Puskás Akadémia U17 1-1 (1-1)
Már a két csapat őszi találkozója sem tartozott az úgynevezett könnyű mérkőzések közé – ez főleg azért van így, mert a fővárosi csapatok az akadémiai gárdák ellen kettőzött erővel lépnek pályára. Felcsúton Lorentz Márton két találata győzelmet jelentett, az újpesti visszavágó azonban sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, ez pedig nemcsak a találkozó végeredményéből, hanem a látott teljesítmény alapján is megmutatkozott. A vendéglátók szerezték meg a vezetést a 30. percben, Földi Máté egy oldalszabadrúgás után megelőzte védőjét, és két lépésről vette be Rácz Tamás kapuját. Majd öt perccel később Büki Baltazár lépett ki a védők közül, egyedül vezette kapura a labdát, hátulról buktatták, így jogos büntetőhöz jutottunk, melyet Vallejos Dominique értékesített. A második félidőben több lehetőségünk volt arra, hogy átvegyük a vezetést, előbb Lorentz, majd Tóth Márk felejt kapufát egész közelről. Ekkor ellenfelünk már inkább a védekezéssel törődött. Bár egyszer azért veszélyezettek, és csupán Király Bence bravúros mentésén múlott, hogy nem találtak be.

Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: Tompák voltunk ma, a hirtelen jött meleg minket viselt meg jobban. Még egyenlíteni tudtunk, de sajnos a győzelmet már nem tudtuk megszerezni, csupán két kapufáig jutottunk. Zsótér Donát hiánya problémát okozott, mert végre megtaláltuk azt a rendszert, azokat a játékosokat, amelyben mindenki jól érezte magát, és a csapat szerkezete ideális volt – ez főképp az MTK elleni mérkőzésen látszott.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

(fotó: pfla.hu)

Szerző: Németh Zoltán