TUDÓSÍTÁS

Magabiztosan győztünk Kozármislenyben

Rengeteg helyzetünkből négyet váltottunk gólra a 84 percen át emberhátrányban futballozó hazaiak ellen.

Csípős hidegben, hol szitáló esőben, hol napsütésben, mintegy 100 néző előtt kezdődött a Kozármisleny - Videoton FC Ligakupa-mérkőzés. 

A hazaiak szinte alig lépték át saját térfelüket az első percekben, és egy szabálytalanság miatt már a 6. percben ember- és gólhátrányba kerültek. Zsótér centerezése után az érkező Gyurcsót - utolsó emberként - lerántotta Fenyvesi, akit azonnal kiállított Berger József, mi pedig büntetőhöz jutottunk, amit Torghelle jobbal a kapu jobb oldalába lőtt (0-1).

A vezetés után továbbra is támadtunk, Álvarez, Brachi és Zsótér is próbálkozott, egyikből sem született gól, nem úgy, mint a 31. percben. Tóth Balázs szerzett labdát az ellenfél térfelén, remek ütemben ugratta ki Álvarezt, aki két védő között kilépve, Helesfay mellett higgadtan a kapuba helyezett (0-2).

Két perc sem telt el, amikor majdnem duplázott salvadori támadónk, a kozármislenyi kapus hatalmas bravúrral hárította közeli fejesét. A félidő vége előtt viszont már ő is tehetetlen volt, Gyurcsó az ötösről szerezte meg harmadik gólunkat (0-3).

A második félidőben ott folytattuk, ahol abbahagytuk az elsőben: folyamatosan támadtunk, hol Zsótér, hol Gyurcsó futotta le védőjét és keresett társat középen, de a befejezések sajnos nem sikerültek. Egy ilyen akció után Álvarez fejjel még egyszer eredményes tudott lenni (0-4), de ezen a szép találaton kívül nem tudtunk több gólt szerezni. 

Így is magabiztosan győztünk negyedik Ligakupa-meccsünkön, így a táblázat éléről várhatjuk az utolsó két játéknapot. November 13-án a Paksot fogadjuk, november 20-án a Dunaújváros PASE vendégei leszünk.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek