Csapatunk kettős emberelőnyben, szép gólokat szerezve tartotta itthon a 3 bajnoki pontot.
Az OTP Bank Liga NB I 9. fordulójában az MTK látogatott a Sóstói Stadionba. Bartosz Grzelak vezetőedző az alábbi összeállításban küldte pályára csapatunkat: Tóth B. - Csongvai, Serafimov, Fiola - Bese, Flores, Kalmár, Katona, Gergényi - Kodro, Szabó L. Karamoko enyhe fokú izomsérülés miatt nem állt ma rendelkezésre, előreláthatólag 1-2 hetes rehabilitáció után csatlakozhat a csapatedzésekhez - tudtuk meg dr. Kovács Tibor Dávid csapatorvostól. A kezdés előtt a klubunktól 20 év után búcsúzó dr. Kovács Tibornak köszönte meg munkáját ügyvezetőnk, Balogh Attila a pálya mellett.
MTK lehetőséggel kezdődött a meccs, a 2. percben Bognár 15 méterről lőtt kapu mellé, míg a túloldalon Kalmár szabadrúgását védte Demjén. A 10. percben korábbi Puskás-díjas játékosunk, Zsóri kapott jó indítást Bognártól, a csel is sikerült, de 13-ról eltekerte a labdát a hosszú mellett. A 19. percben emberelőnybe kerültünk, Kádár lépett oda nagyon csúnyán Kodrónak, egyértelmű piros lap volt, amit Bogár sporttárs habozás nélkül fel is mutatott.
A 23. percben Szabó Levente lőtt 18-ról, Demjén nagy bravúrral szedte ki a hosszúból a labdát. A 31. percben Zsóri egyedül vezethette a labdát a kapunkra, ziccerét Tóth óriási bravúrral hárította. A 43. minutumban kettős emberelőnybe kerültünk, Thiam ismét veszélyesen lépett oda Kalmárnak becsúszva, megkapta a második sárga lapját, majd a pirosat is. Az első félidő ráadásában aztán gólra váltottuk az emberelőnyünket, Kalmár labdaszerzése után Katona 15 méterről, ballal óriási gólt ragasztott a hosszú felsőbe (1-0)!
#77
Katona Mátyás
Középpályás
#77
2024-2025 szezon
22 Meccs
2 Gól
1141 Játszott perc
Szünet után sem hagyott alább a lendületünk, az 54. percben már 2-0 szerepelt a Sóstói Stadion eredményjelzőjén, ugyanis Fiola beadása után nem tudtak tisztázni a vendégek, a labda Kalmárhoz került, aki 16-ról lőtte ki a jobb alsót.
#13
Kalmár Zsolt
Középpályás
#13
2024-2025 szezon
11 Meccs
1 Gól
388 Játszott perc
Az 57. percben hatalmas helyzetet hagytunk ki, Katona lőtt óriási kapufát távolról, a kipattanó Szabóhoz került, aki erősen a tizenhatoson belülről a hosszút célozta meg, Demjén bravúrral hárított. Negyedórával később Kalmár beadása túl éles volt, így a felső lécen csattant a labda, de a 87. percben megszerezte saját maga második, csapatunk harmadik gólját a válogatott középpályása, miután Christensen centerezése után a hálóba vágta a labdát középről (3-0)! Összeségében tehát emberelőnyben játszva, magabiztos teljesítményt nyújtva három góllal tudtuk legyőzni hazai pályán a fővárosi kék-fehéreket.
Csapatunk a válogatott szünetet követően, október 22-én a DVSC otthonában lép majd pályára a következő fordulóban.
Fehérvár FC
- ⚽ Katona
- ⚽ Kalmár
- ⚽ Kalmár
3-0
Sóstói Stadion Székesfehérvár
MTK Budapest
Fehérvár FC
Tóth Balázs - Bese Barnabás, Csongvai Áron (Lirim Kastrati 69'), Nikola Serafimov, Fiola Attila, Gergényi Bence - Deybi Flores, Kalmár Zsolt (Rúben Pinto 89'), Katona Mátyás (Tobias Christensen 80') - Szabó Levente (Berki Marcell 89'), Kenan Kodro
MTK Budapest
Demjén Patrik - Bobál Dávid, Kata Mihály (Biben Barnabás 76'), Stieber Zoltán (Végh Bence 49'), Zsóri Dániel (Nikolas Spalek 62'), Bognár István (Molnár Rajmund 76'), Kovács Mátyás, Hej Viktor, Thiam Khaly, Kádár Tamás, Kovács Patrik (Kocsis Gergő 49')
Bogár Gergő
Kóbor Péter, Vígh-Tarsonyi Gergő, Bognár Tamás, Antal Péter
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu