MAGYAR VÁLOGATOTT
Fiola és Kalmár a válogatott keretben!
magyar
Kalmár Zsolt teljes név
1995. 06. 09. születési év
Győr születési hely
.512 játszott percek
1 gólok
7 (2) mérkőzések (csere)
1 sárga lapok
0 piros lapok
A 32-szeres magyar válogatott középpályás 1995. június 9-én született Győrben, már egészen fiatalon, nyolcévesen az ETO-ban tanulta a labdarúgás alapjait, mellette igazi labdarúgó-családban nőtt fel, hiszen ikertestvére és nővére is játszott. A felnőttek között 17 esztendősen az NB II-ben debütált az ETO tartalékjai között, majd a Honvéd ellen 2013-ban már az élvonalban is bemutatkozhatott. Nem játszott sokáig Győrben, hiszen 2014 nyarán, már háromszoros felnőtt válogatott játékosként leigazolta a RB Leipzig. A lipcseiek színeiben 22 tétmérkőzésen szerepelt, kölcsönben pedig az FSV Frankfurt és a dán Bröndby csapatában is pályára lépett. 2017-ben került Dunaszerdahelyre, ahol hamar a szlovák bajnokság legjobbjai közé került, a sárga-kékeknél 148 találkozón 47 gólt szerzett és 29 gólpasszt osztott ki. A pályán és a pályán kívül is fontos tagja volt a felvidéki gárdának, az elmúlt szezonokban ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot is. A válogatottban 2014-es debütálása óta 32 találkozón 3 gólt szerzett, legutóbb 2022 novemberében Görögország ellen volt eredményes.
Kizárólag a média munkatársainak elérhető jogtiszta tartalmak: sajtóközlemények, adatlapok, klubinfomációk, kis és nagy felbontású képek illetve online akkreditáció a Fehérvár FC hazai mérkőzéseire.
Lépj be e-mail címeddel és jelszavaddal a profilodba
Nincs még profilod?
Kérjük, hogy a következő mezőket pontosan és hiánytalanul töltsd ki.
Kérj jelszó-emlékeztetőt
Mégis belépnél?
Kérj jelszó-emlékeztetőt
Mégis belépnél?