Fiola Attila: "Nagyon sokat számít most ez a pont nekünk"

A rehabilitációját követően a kezdőbe visszatérő csapatkapitányunk értékelt a PAFC elleni mérkőzés után.

"Nagyon sokat számít most nekünk, hogy három vereség után pontot tudtunk szerezni. Úgy mentünk ki a pályára, hogy pontot, pontokat akartunk szerezni, sajnos rosszul kezdtünk, de 20-25 perc után feljavultunk és a játékrész vége a miénk volt. A második félidő kiegyenlített volt, sikerült egyenlítenünk, de összességében sokat hibáztunk. A Mezőkövesd ellen már mindenképp szeretnénk otthon tartani a három pontot. Két hete edzek teljes értékűen a csapattal, így fizikailag az első meccsemen még nem voltam a topon, de kellenek a mérkőzések és próbálok minél jobban formába lendülni" - nyilatkozta a Puskás Akadémia elleni 2-2-es döntetlen után csapatkapitányunk, Fiola Attila.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek