TUDÓSÍTÁS

Egy pontot szereztünk a Paks otthonában

Haraszti révén vezettünk, de a hazaiak fordítottak, a végeredményt Nikolics állította be. A meccsen három tizenegyes gyanús eset is volt.

Szeles, hűvös időben kezdődött csapatunk paksi mérkőzése vasárnap este, mely egyben a 19. forduló zárómeccse is volt. Két "ismerőssel" is találkozhattunk ellenfelünk csapatában, hiszen a kezdőben kapott helyet Horváth Gábor, klubunk korábbi meghatározó játékosa, a zöld-fehérek kispadjáról pedig az a Csertői Aurél dirigált, aki 2006-ban Magyar Kupát nyert a Vidivel.

Egy Gyurcsó szabadrúgással és egy Simon lövéssel kezdődött a mérkőzés, mindkettő a kapu fölött hagyta el a pályát, majd szépen lassan átvettük a kezdeményezést és sorozatban alakítottunk ki kisebb lehetőségeket, Sándor lábbal és fejjel is próbálkozott, sikertelenül. A 22. percben a Gyurcsó buktatásáért megítélt szabadrúgást Haraszti lőtte a paksi kapuba 22 méterről, Csernyánszki nagyon mellényúlt a labdának. (0-1.)

Továbbra is támadásban maradtunk, elsősorban Gyurcsó beadásai jelentettek veszélyt a hazai kapura, gólt mégis a Paks szerzett a 35. percben. Egy lövés Caneira kezét találta el a kapunktól 20 méterre, amiért a zöld-fehérek szabadrúgást, csapatkapitányunk sárga lapot kapott. A letett labdát Heffler tekerte védhetetlenül a kapunk jobb felső sarkába. (1-1.)

A első játékrész további 10 percében néhány ígéretes beadás láthattunk Nildótól és Brachitól, de Éger és Horváth jól helyezkedtek, rendre kifejelték a labdákat, szünetre maradt az 1-1.

A második félidő Sándor lövésével kezdődött, amit Csernyánszki védett, majd Délczeg ment el a baloldalon, középre tett labdája Caneira fejéről került a kapunkba. (2-1.)

Néhány perccel később Calatayudnak volt dolga kétszer is, előbb Simon ziccerét, majd Windecker lövését hárította, mi Zé Luis révén veszélyeztettünk. Az 57. percben egy lövés után paksi kézre pattant a labda a tizenhatoson belül, Fábián azonban nem ítélt tizenegyest, pedig úgy tűnt, a szituáció nagyon hasonló, mint Caneira kezezésénél, amiért ugye szabadrúgás járt a hazaiaknak az első félidőben és abból gólt szereztek. A 65. percben Bartha bombáját ütötte ki Calatayud, majd Zé Luist került a földre az ötösnél, a játékvezető továbbot intett.

A 78. percben egy gyönyörű támadás végén egyenlítettünk: Álvarez nagyszerűen fordult le emberéről a felezőnél, felívelte a labdát a tizenhatosra, Zé Luis a középen érkező Nikolicshoz fejelt, aki elhúzta a kapus mellett és a hálóba lőtt. (2-2.)

Az utolsó 10 percben mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, gól egyikből sem lett. A ráadásban Nikolics került a földre egy hazai védő mellett a kapu előtt, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot.

A 2-2-s döntetlen azt jelenti, továbbra is a második helyen állunk a tabellán, 4 ponttal megyünk a harmadik Győr előtt, és 6 pontra vagyunk az éllovas DVSC-től. Következő bajnokinkon, március 16-án hazai pályán fogadjuk az ETO-t.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek