VIDEOTON FC II - MONORI SE 0-1 (0-1)

Egy góllal nyert a Monor a Vidi II vendégeként

A találkozót Petric Branko jól eltalált lövése döntötte el.

Először lépett pályára hazai környezetben a Vidi II-ben Kocsis Gergő, akit két hete igazolt le klubunk, és múlt héten a Szentlőrinc SE otthonában már bemutatkozott az NB III-as csapatban a jó felépítésű középső védő, aki az elmúlt években Németországban futballozott. Hosszú sérülés után ismét játékra jelentkezett Géresi Krisztián is, aki a szezonban először lépett pályára, és jó teljesítménnyel tért vissza.

A kezdés előtt a Vidi II pályaedzője, Dvéri Zsolt és a Monor vezetőedzője, Tóth Mihály köszöntötték egymást nagy öleléssel. A két egykori NB I-es labdarúgó a 90-es évek közepén együtt focizott a Vidiben, innen a barátság. A találkozót mi kezdtük aktívabban, Géresi cselezte ki a Monor védelmét, középre adását azonban a kapus kivetődve megkaparintotta. Néhány perccel később Géresi gólt is szerzett, azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A 30. percben Ács Ádám kapott jó labdát, közeli lövését nagy bravúrral védte a monori hálóőr. A 34. percben megszerezték a vendégek a vezetést, a labda Petric Branko elé került, aki 18 méterről kapásból óriási gólt lőtt (0-1).

A második félidőben kevesebb helyzet alakult ki mindkét kapu előtt, inkább a mezőnyjáték dominált. A csereként pályára lépő Havasi Dániel egyenlíthetett volna a 90. percben, azonban 16 méterről leadott lövését nagy bravúrral védte Járvás. A 92. percben sarokrúgást végezhettünk el, melyre kapusunk, Gábor Péter is előre merészkedett, végül pont ő szerezte meg a labdát, majd 17 méterről egyből kapu elé kanyarította azt, két támadónk is bevetődött, hogy gólt szerezzen, de a labda végül egy vendég védőről hagyta el a játékteret. Ez volt a meccs utolsó momentuma, a Monori SE egy bombagóllal elvitte mindhárom pontot a Sóstói Stadionból.

 

Bíró Imre:

"Gratulálok a Monornak a 3 pont megszerzéséhez. Ez az a mérkőzés, amely után egy rossz szót sem mondhatok a csapatomra. A játékosok mindent megtettek a siker érdekében, Fortuna azonban nem állt mellénk. Voltak persze hibáink, amelyeket ki kell javítanunk, de összességében a mutatott teljesítménnyel és az akarással elégedett vagyok"

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek