JÁTÉKVEZETŐ

Andó-Szabó Sándor vezeti a Honvéd elleni mérkőzést

A negyedik bajnokink következik a szezonban, amelyen ő működik közre.

Andó-Szabó Sándor 2001-ben lett utánpótlás játékvezető, majd 2002 decemberében került az országos játékvezetői keretbe, ahol tavasszal az NB II-ben a Bőcs–Nyírbátor mérkőzésen debütált. 2006-ban újabb minősítéssel került fel az NB I-es keretbe. 2013 júniusában beválasztották Magyarország első 12 hivatásos játékvezetője közé.

Ebben a szezonban a Mezőkövesd, a Vasas és az Újpest elleni bajnoki találkozók alkalmával vezetett nekünk mérkőzést a rutinos spori, akinek a szombati lesz pályafutása 215. élvonalbeli meccse, melyen játékvezetőként működik közre. Az eddigi 214 mérkőzésen 952 sárga lapot és 53 piros lapot osztott ki Andó-Szabó.

A vasárnap 19:30-kor kezdődő, Honvéd elleni mérkőzésen a két asszisztens Márkus Tamás és Vígh-Tarsonyi Gergő lesz, az alapvonalak mögül Szőts Gergőely és Vad II István segíti Andó-Szabó Sándor munkáját, míg a tartalék játékvezetői feladatokat Kóbor Péter látja majd el.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek