ELLEN-ÉRV

"Szeretnénk Székesfehérvárról is ponttal, pontokkal hazatérni"

A Kecskemét vezetőedzőjét, Szabó Istvánt egyáltalán nem lepték meg csapatunk elmúlt hetekbeli remek eredményei.

"Jó formában lévő Fehérvárral fogunk találkozni, melynek mostani eredményei egyáltalán nem lepnek meg, inkább az lepett meg, ahogy korábban teljesítettek. Ebből a nehezebb időszakból viszont egyértelműen kijöttek, elég csak azt alapul venni, hogy sikerült nyerniük a Groupama Arénában, ahova nem győzni járnak a csapatok. Utóbbi öt meccsükből négyet megnyertek a bajnokságban, de ismét csak azt tudom mondani, hogy ez nem véletlen, hiszen rengeteg válogatott, vagy volt válogatott játékos is tagja a keretüknek. Nagyon erős csapat, mostanra megtalálták a megfelelő játékrendszert is, ezáltal magabiztosak lettek, úgy játszanak, ahogy eddig is szerettek volna. Ahogy eddig, most is csak a következő meccsre koncentrálunk. Lehetne számolgatni, de mi ezzel egyáltalán nem foglalkozunk, csak azzal, hogy szeretnénk Székesfehérvárról is ponttal, pontokkal hazatérni. Nagyon bízom benne, hogy kitűnő szurkolótáborunk most is mellettünk lesz és segít, mert tényleg nincs olyan távoli hely, ahova ne kísérnének el minket, ami nagy erőt ad nekünk" - nyilatkozta a vasárnap 19:30-kor kezdődő bajnoki előtt a Kecskemét vezetőedzője, Szabó István.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

Forrás: kecskemetite.hu

További hírek