UEFA 40

November 8-án ismét nosztalgiázásra hívunk benneteket a Sóstói Stadionba!

A 40 évvel ezelőtti UEFA Kupa-menetelésnek emléket állító rendezvénysorozat második programjára november 8-án, 18 órakor kerül sor. 

Október 3-án Hartyáni Gábor, Szabó József, Csongrádi Ferenc és a prágai hős, Koszta János elevenítették fel kerekasztal-beszélgetés keretében a 40 évvel ezelőtti Dukla Praha elleni párharc legemlékezetesebb mozzanatait.

A Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Vidi Múzeum és klubunk közös szervezésében megvalósuló nosztalgiaest-sorozatunk november 8-án, pénteken 18 órakor folytatódik a Sóstói Stadionban.

Az est házigazdája ezúttal is a Gyulai István-díjas székesfehérvári sportújságíró, Horog László lesz, aki a PSG elleni párharc hőseivel, Csongrádi Ferenccel, Burcsa Győzővel és Szabó Józseffel, valamint az UEFA-kupás csapat technikai vezetőjével, Fejes Gáborral fog beszélgetni.

A rendezvényre a belépés ingyenes, a VIP Loungeban pedig egész este büfé fog üzemelni, ahol ételt és italt is lehet vásárolni.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek