UEFA KUPA 40

Jó hangulatban emlékeztek meg a főszereplők a Dukla Praha elleni párharcról

Hartyáni Gábor, Szabó József, Csongrádi Ferenc és a prágai hős, Koszta János elevenítették fel kerekasztal-beszélgetés keretében a 40 évvel ezelőtti történéseket. 

A Székesfehérvár MJV Önkormányzata és klubunk szervezésében megrendezésre kerülő, a 40 évvel ezelőtti UEFA Kupa-menetelésnek emléket állító rendezvénysorozat első programjára csütörtök este került sor a Sóstói Stadion VIP Lounge-ában. Mintegy száz érdeklődő jelent meg a rendezvényen, amelynek házigazdája a Gyulai István-díjas székesfehérvári sportújságíró, Horog László volt. Ő köszöntötte a jelenlévőket, majd a rendezvénysorozat szervezői nevében Mészáros Attila alpolgármester, Óházy Bálint, a Fehérvár FC sajtófőnöke és F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a klub legendáit és az eseményen megjelent szurkolókat.

Mielőtt a legendák megkapták volna a szót, a VIP Lounge óriáskivetítőjén lejátszották a Videoton SC 1984/1985-ös UEFA Kupa-menetelésének valamennyi Vidi-gólját, melynek végén a közönség felállva tapsolt.

A visszaemlékezést Hartyáni Gábor kezdte el, aki Kovács Ferenc vezetőedző segítője volt 40 évvel ezelőtt. Kiemelte, hogy a Dukla Praha elleni párharcról méltatlanul keveset beszélnek, pedig a sorozat második legnehezebb találkozója volt a Manchester United elleni párharc után. Szabó József, aki a prágaiak ellen a győztes gólt szerezte, úgy emlékezett, hogy a visszavágón zuhogó esőben, sáros talajon, nagyon nehéz volt megőrizni az egygólos előnyt, ám végül nagy csapatmunkával sikerült kiharcolniuk a továbbjutást.

A csehszlovákok elleni párharcról a csapatkapitány, Csongrádi Ferenc elmondta, hogy azt kapták a Dukla Prahatól, amire előzőleg számítottak, hiszen egy rendkívül fizikális, masszív együttes hírében állt akkor a prágai együttes és mindezt a saját bőrükön tapasztalták meg a székesfehérvári labdarúgók.

A prágai hős, Koszta János kiemelte, hogy a hat csehszlovák válogatottal felálló Dukla Praha a magyar Kispest Honvéd volt akkoriban, hiszen a '80-as években mindkét együttes azt igazolt le, akit csak akart. Hatalmas csapatmunka volt a továbbjutás kiharcolása és személy szerint nagyon hálás volt mindig is Kovács Ferenc vezetőedzőnek azért, hogy a prágai visszavágón annak ellenére is a kezdőben számított rá, hogy addigra Disztl Péter, a csapat első számú kapusa már felépült sérüléséből.

A nosztalgiaest kötetlen beszélgetéssel és közös fényképek elkészítésével zárult és természetesen a Vidi legendái rengeteg aláírást is kiosztottak a szurkolóknak. Folytatás november 8-án, amikor a PSG elleni párharcról emlékezünk meg az akkori hősökkel közösen.

+20 kép megtekintése

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek