VIDI - DVSC

Vezetőedzői értékelések

Pető Tamás és a debreceniek vezetőedzője, Máté Csaba értékelte a 2-0-s Vidi-győzelemmel végződött összecsapást.

Pető Tamás:

"Boldog vagyok, nagyon fontos három pontot szereztünk. Sokat tettünk ezért már az elmúlt meccseken is, most végre a kapufáról befelé pattant a labda, nem kifelé. A mérkőzés egészét kontrolláltuk, megfelelő volt a hozzáállásunk és a helyzetkihasználásunk is. Gradisar a tavasszal kevesebbet játszott, nagyon mélyről jött fel, örülök, hogy újra gólokat szerzett. Ő minden edzésen és minden meccsen rengeteget tesz a sikerért, amikor nem szerez gólt, a mezőnyben akkor is szinte két ember helyett dolgozik."

Vezetőedzőnk újságírói kérdésre Csongvai Áronra is kitért: "Csongvai is fiatal játékos, de máris csapatkapitány, neki kell lennie az egyik vezérünknek. Pár hete volt egy komoly négyszemközti beszélgetésünk, azóta nagyon jó úton halad! Ha így játszik a továbbiakban is, hamarosan kopogtathat a válogatott kapuján."

Máté Csaba:

"Feszülten kezdődött a mérkőzés, az elején mindkét csapaton látszódott, hogy nincs egyszerű helyzetben. Ilyen szituációban fontos, ki szerzi az első, nyugalmat adó gólt. Ezúttal egy szöglet után ez a Vidinek sikerült. A hitünkkel és a küzdeni tudásunkkal nem volt akkora probléma, mint a múlt héten, ebben javultunk, de minőséget kevésbé tudtunk felmutatni. Döntő szituációkban hibáztunk a kapunk előtt. Egy szépítéssel szorossá tehettük volna a meccset. A VAR-ral sem volt szerencsénk, számomra kérdőjeles volt a második hazai gól. Utána is volt lehetőségünk a szépítésre, sajnos a Vidi kapuja előtt nem voltunk elég hatékonyak."

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek