NEJC GRADISAR

"Az egész csapat átérezte a találkozó fontosságát"

Duplázó szlovén csatárunk értékelte a DVSC elleni győzelmünket. 

"Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg a Debrecen ellen. Az egész csapat átérezte a találkozó fontosságát és gyakorlatilag az első perctől kezdve rendkívül fegyelmezetten futballoztunk. Az első gólt egy szögletből szereztem, edzéseken sokat gyakoroljuk a pontrúgásokat és ezúttal végre egy kis szerencsénk is volt, mert a kapufáról most befelé pattant a labda. A második gólom előtt Csongvait illeti a dicséret, nagyon harcosan szerzett labdát és remek ütemben ugratott ki, nekem pedig csak a befejezésre kellett figyelnem. Szeretem külsővel ellőni a labdát, tudatosan készültem a labdavezetés közben arra, hogy külsővel fogom a kapus mellett eltekerni a játékszert. Mindent figyelembe véve megérdemelten tartottuk itthon a 3 bajnoki pontot. A lefújás után pedig ismét közösen ünnepeltünk szurkolóinkkal, akik akkor is végig mellettünk álltak, amikor nem jöttek az eredmények. Boldogok vagyunk, hogy ma este nekik is örömet tudtunk okozni, bízom benne, hogy jövő héten is lesz okunk a közös ünneplésre" - nyilatkozta honlapunknak Nejc Gradisar.

Gradisar Nejc

#9

Gradisar Nejc

Támadó

2024-2025 szezon

15 Meccs

4 Gól

1142 Játszott perc

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek