VidiBlog anno 1984-'85: Az elrontott garden party

Szalmássy Tamás, a Videoton SC ügyvezető elnöke, az egykori kitűnő labdarúgó valamennyi sorsoláson részt vett.
"A sorsolás mindig érdekes, hiszen Európa minden számottevő klubja képviselteti magát — mondta. — Számos nagynevű klub képviselőivel és az UEFA vezérkarával is kapcsolatba kerülhettem. Soha nem lehet tudni, mikor válik ez hasznunkra. Egy biztos, a megfelelő menedzseléshez, a magas szintű munkához elengedhetetlenül szükségesek a külföldi kapcsolatok. Természetesen a „törzsvendégek”, nagyon jól ismerik egymást, de most már mi sem leszünk ismeretlenek! Tárgyalópartnereim viselkedéséből általában kiéreztem, szívesen vették, hogy a Videoton lesz az ellenfél. Főleg a közép- és az elődöntőre vonatkozik ez a megfigyelésem. Szó, ami szó, az ellenfeleink kissé lenéztek bennünket."

Nos, a Manchester United képviselői éppenséggel nem keseredtek el, mikor kiderült, hogy újból magyar csapattal kell játszaniuk, hiszen az első fordulóban viszonylag könnyedén túljutottak a Rába ETO-n. Meg aztán az angol klub óriási hírnévvel rendelkezik. Európa, sőt, a világ egyik legjobb csapatának tartják — nem ok nélkül.

A Videoton együttese néhány órával a sorsolás után, a Székesfehérvár patinás hoteljében, a Velence Szállóban gyülekezett. A pécsi teremtornára indultak éppen a játékosok, s a beszédtéma természetesen a sorsolás volt.

„A Manchester! Nem is rossz... Jobb lett volna a Real” — ezek voltak az első tőmondatos vélemények. Érdekes, sokszor hozták szóba a játékosok a prágai mérkőzés óta a Real Madridot. Mintha érezték volna, hogy előbb-utóbb a spanyolokkal is meg kell mérkőzniük.

"Kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is, bár a legjobb nyolc között már nincs gyenge csapat. Nem félünk a Manchestertől, akár tovább is juthatunk" — mondta Csongrádi Ferenc.
"Régi vágyam teljesül, mindig is szerettem volna legalább egyszer Angliában játszani" — vélekedett Szabó József.

"Sokat ívelgetik majd kapu elé a labdát, ez az egyik legbeváltabb fegyverük. Legalább nem fogok unatkozni" — mondta a rendíthetetlen nyugalmáról híres Disztl Péter.

Többen Wittmann Gézát ugratták.

- "No, most kinek drukkolsz?!"
- "Kinek, kinek? Nekünk."

Tudni kell, hogy Wittmann megrögzött MU-szurkoló...

Kovács Ferenc néhány perccel a játékosok után érkezett, a sorsolás eredményét tőlünk tudta meg.

"Soha nem idegeskedem ezen, a sorsoláson már úgysem lehet változtatni. Tulajdonképpen mindegy, kit kaptunk volna. A lényeg az, hogy alaposan fel kell készülnünk. Nem féltem a csapatomat a Manchester ellen sem."

Csakhogy nyakunkon volt a tél és meg kellett találni a legjobb felkészülési lehetőséget. Ez azonban még a bajnokságban vezető, egyedül állva maradt magyar kupacsapatnak sem volt egyszerű feladat. A legilletékesebb, Dérfalvi Imre, a labdarúgó szakosztály elnöke, az MLSZ elnökségi tagja így beszél erről:

"Míg a csapat Pécsen volt, mi itthon már azt tervezgettük, miként lehetne átvészelni a telet? Volt olyan lehetőségünk, hogy Dél-Amerikába menjünk. Valamikor Dél-Amerika volt az európai csapatok formaátmentő helye. Mivel jelenleg az ottani országok hihetetlenül el vannak adósodva, nagyon kevés tornát rendeznek. Nos, ezen ritka tornák egyikén vehettünk volna részt! Ám az illetékesek keveselték a mérkőzésenkénti 2500 dollárt és nem engedtek ki bennünket. Pedig három hét alatt közel húszezer dollárt keresett volna a csapat. Kárpótlásul javasolta az MLSZ, hogy vegyünk részt az indái Nehru Kupán, ahol mérkőzésenként 7000 dollárt kaptunk volna. Csakhogy az indiaiak a megállapodás szerint a magyar „A” válogatottat várták a tornára. Az MLSZ tisztázni akarta az ügyet az indiai szövetséggel, történtek is telefonbeszélgetések és telexváltások ezzel kapcsolatban. Azt még a mai napig sem tudjuk, mi is történt tulajdonképpen. A lényeg, hogy az utolsó pillanatban ez a túra is kútba esett. Amikor még az indiai túráról volt szó, már úgy terveztük, hogy Kínában is játszunk négy-öt mérkőzést. Kínával a Videoton Elektronikai Vállalatnak közel tíz éve jelentős kereskedelmi kapcsolatai vannak. Hét televízió gyárban szerelik össze a Videoton készülékeit Sanghajtól Pekingig. A kirendeltségünkön keresztül vettük fel a kapcsolatot a Kínai Labdarúgó Szövetséggel, amely örömmel vállalta, hogy húsz év után újból magyar labdarúgócsapatot lát vendégül. Véleményem szerint a kíngi túra nagyban hozzájárult tavaszi sikereinkhez. Köszönet a lehetőségért a Kínai Labdarúgó Szövetségnek."

Még két hideg, havas hét itthon, egy bajnoki mérkőzés Egerben és máris a világ egyik legjobb csapatával, a Manchester Uniteddel kellett mérkőznie a Videotonnak, a félelmetes hírű Old Trafford stadionban. Elutazás előtt a játékosok a Videoton Oktatási Központban gyülekeztek. Néma csendben figyelték a Manchester egyik mérkőzésének videofelvételét, így próbáltak az előzetes ismeretséget kötni Robsonékkal.

"Rettenetes kemény ellenfél a MU. Ez minden eddiginél nehezebb mérkőzés lesz" — kommentálta a látottakat Horváth Gábor. A többiek arca is elárulta, mély benyomást tett rájuk Olsen és társainak játéka. A kezdeti elfogódottság aztán néhány perc múlva feloldódott: "Ők sem istenek, ellenük is lehet nyerni" — buzdította társait Csongrádi Ferenc.

Elszánt társaság kelt útra március 5-én délelőtt a Ferihegyi repülőtérről. A MALÉV TU 154-es londoni gépének fedélzetén megkülönböztetett figyelemmel szolgálták ki a csapatot. A szokásosnál is kedvesebb bánásmóddal bizonyára bátorítani akarták a játékosokat. Még alkalmi idegenvezetést is vállaltak a csinos stewardesek, sűrűn tájékoztattak, hol és melyik ország felett járunk, mi következik. Így aztán jó előre felkészültünk a doveri-szoros híres fehér szikláinak látványára. Mikor az óriási forgalmú londoni repülőtéren landolt a csapatot szállító gép, a kapitány sok sikert kívánt a másnapi mérkőzéshez.

Jól kezdődött tehát az angliai utazás és jól is folytatódott. A küldöttség a tervezettnél korábban érkezett Manchesterbe, ugyanis a londoni Videoton kirendeltség vezetőjének közbenjárására a manchesteri helyi járat gépe megvárta a csapatot. Ebből is látszott, ezen a tájon nagy becsben tartják a futballvendégeket.

Mikor a Videotont szállító autóbusz megállt a Hotel Portland előtt, az aranygombokkal ékesített vörös frakkot és galambszürke cilindert viselő főportás szélesre tárta a szálloda ajtaját, s valamennyi játékosnak és vezetőnek méltóságteljes meghajlással köszönte meg, hogy az ódon külsejű, de belül mégis modern, csillogó-villogó hotel vendégei lesznek. A város főterén lévő szálló homlokzatára azonnal felhúzták a díszvendégnek kijáró mélyzöld lobogót.

Különös érzés keríti hatalmába Angliában az embert. Aki pedig a futball miatt a futballért megy a sziget- országba, még fokozottabban érzi ezt a hatást. A különös megmagyarázhatatlan hangulat csak fokozódott, mikor beléptünk az Old Trafford városrész hasonló nevű stadionjába. Öreg házikók között magasodott a nemrég felújított hatalmas aréna. Az üres lelátók ridegséget árasztottak, ugyanakkor a fölöttük levő, a milliomosok által sok-sok ezer fontért megvásárolt szuperpáholyok mintha gazdáik fennsőbbségét hirdetnék. Másnap, az ebéd utáni taktikai értekezleten Kovács Ferenc még egyszer átismételtette az aznapi leckét tanítványaival, majd pihenni küldte a csapatot. Ö a társalgóban maradt, egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Arcán látszott a feszültség, hisz talán egyedül ő tudta, ismerve az Old Trafford légkörét, milyen óriási csata vár játékosaira.

"Sokkal gyorsabb gondolkodásra lesz szükség, mint a hazai mérkőzéseken. Hamarabb kell feldolgozni az eseményeket. Nem szabad kapkodni a legnehezebb percekben sem" — mondta talán nekünk, talán csak magának.

Nem volt telt ház az Old Traffordban, mindössze 45 ezren űzték, hajtották hol énekszóval, hol mondókákat kántálva a Manchestert. A hírhedt jelzőt kiérdemelt suhancok talpig vörös mezbe öltöztek. Sőt, néhányan még arcukat is befestették vörösre. Félelmetes hírűket szerencsére akkor nem igazolták. Igaz, komoly ellenfelük sem volt. A háromtucat magyar turista nem jelenthetett igazi kihívást számukra, noha félelmet nem ismerve, becsületesen biztatták a magyar csapatot, de ez csepp volt a tengerben.

Mikor a Videoton kifutott a pályára, előbb fütty harsant, majd felhangzott a "United! United!” kórus, s a hazaiakat éltető és buzdító dal. Az angolok szokás szerint csak közvetlenül a kezdés előtt jelentek meg a játékos kijáratban. A félelmetes arénában igazán ekkor szabadult el a pokol, az amúgy sem csekély hangerőt csak fokozta a nézőtér fölé benyúló tetőtér. Nem is lehetett hallani a spanyol játékvezető, Castillo sípjelét.

A Videoton kezdte a játékot, de szinte azonnal sündisznóállásba vonult. Ezt a pozíciót aztán alig adta föl a kilencven perc alatt. Az első negyedórában borzasztó nyomás nehezedett a magyar kapura. Stapleton fejesét a levegőben úszva öklözte ki Disztl Péter, majd McGraht lövése ment hajszállal kapu mellé. A 9. percben Hughes 17 méterről óriási erejű lövést küldött kapura, Disztl ekkor is bámulatos védést mutatott be. Eleinte azt hitték a kapuk mögött lévő, fanatikus szurkolók, hogy kiabálással, fenyegető ökölrázással, aprópénzek bedobásával megfélemlíthetik a fehérvári kapuvédőt. Tévedtek, Disztl Péter fantasztikus védéseivel utóbb még a legelvakultabb manchesteri szurkolók elismerését is kivívta. Ahogy telt az idő, az angolok mintha meglepődtek volna azon, hogy még mindig 0:0 az eredmény, egyre türelmetlenebbé váltak. Már nem próbálkoztak pontos támadásvezetéssel, többnyire a félpályáról ívelgették a kapu elé a labdát. Ott azonban a Videoton játékosok jól álltak a lábukon. A képen azonban ez sem változtatott, mert a labda újra meg újra úgy jött vissza, mint valami rugófalról! A hazai hátvédek is a felezővonalnál tartózkodtak. A Videoton csupán szórványos kísérleteket tett az ellentámadásra. Burcsa mégis kecsegtető helyzetbe került. Májer lövése után Baley pontosan a középpályás elé öklözte a labdát, ő azonban hosszan szöktette magát.

Újból a Manchester támadott, szinte alig volt olyan perc, hogy a fehérvári játékosoknál lett volna a labda. Csak ismételni lehet: óriási nyomás nehezedett kapujukra. Ráadásul egy rossz mozdulat következtében Csongrádi Ferenc meg is sérült, hordágyon vitték az öltözőbe. A csapatkapitány a félidei gondos ápolás eredményeként megpróbálkozott még a játékkal, de be kellett látnia, ezzel a sérüléssel képtelenség futballozni. Hónapokba telt, mire ismét pályára léphetett.

A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első véget ért. A manchesteriek élő falat alkottak a félpályánál, és rendületlenül támadtak. Bőven akadt dolga Disztl Péternek, de a többiek sem panaszkodhattak az unalomra. Meddig lehet bírni ezt az óriási nyomást? — kérdeztük egymástól a lelátón. Végig aligha, vagy legalábbis nagyon nehezen. Egyáltalán nem csodálkozhattunk volna, ha már régen vezet a hazai csapat, mégis bosszankodtunk, mikor a Videoton valóban gólt kapott. A 61. percben egy rövid felszabadítás után Strachan beadásánál nem ügyeltek eléggé Stapletonra a védők és a kiválóan fejelő csatár vezetéshez is juttatta csapatát. A gól még jobban tűzbe hozta a közönséget. Nem lett volna csoda, ha összeroppan a Videoton, de a fehérváriak elszántan védekeztek továbbra is. Nem kímélték magukat, gyakran önfeláldozóan vetették magukat a labda útjába. Szinte valamennyi játékos a Videoton tizenhatosán tömörült. Elképesztően nagy nyomást kellett a fehérváriaknak kihúzniuk, de Disztl Péterrel az élen mindent mentettek.

"Végre vége!" — sóhajtottunk fel, pedig mi csak a lelátóról szemléltük a Videoton harcát. Vége és csak egy gól a Manchester előnye. Bármelyik más csapattal szemben biztató eredmény ez, de a vörös ördögök ellen vajon sikerül-e Székesfehérváron nyerni? A válaszra két hetet kellett várni.

A Hotel Portland portása ugyanolyan előzékenyen nyitott ajtót, mint előtte. Talán nem is tűnt fel neki, milyen elcsigázottan tért vissza a nagy csatából a magyar csapat. Mindent el lehetett mondani a Videoton játékosairól, csak azt nem, hogy túlon túl vidámak lettek volna.

"Úgy éreztük, nagy árat fizettünk ezért" — mondta Végh Tibor. — "Erről beszélgettünk sokáig a szobákban Csuhay Józsival. Csongrádi megsérült, Csuhay sárga lapot kapott és ez már a második volt, bosszankodott is emiatt. Ugyanígy járt Májer is, sőt Novathra sem számíthattunk. Hiába értünk el biztató eredményt, a visszavágóra alaposan meggyengültünk. Bevallom, ott a szállodában nem nagyon hittem a továbbjutásban.
Borzasztóan támadtak, rettenetes volt úgy játszani, hogy szinte át sem mentünk a félpályán. Most utólag is úgy érzem a legnehezebb ellenfelünk az angol csapat volt" — idézte fel a kinti mérkőzést Disztl László.

A játékosok pihenni tértek, mi még sokáig üldögéltünk a szálló társalgójában és visszapörgettük a mérkőzés eseményeit. El kellett ismernünk, valóban jó csapat ez a Manchester.

Másnap csomagoltunk, indultunk haza. Azért más volt a hangulat, mint előző este. A játékosok véleménye nem változott meg alapvetően, de már nem voltak annyira a mérkőzés hatása alatt. Míg a Londonba induló gépre várakoztunk, a találkozó túrájával, a spanyol Castilloval is válthattunk néhány szót. A játékvezető elmondta. hogy megkülönböztetett figyelemmel készült és azzal a határozott szándékkal érkezett, hogy minden szándékos durvaságot megtorol. Korrekt módon bíráskodott, működésével mindkét csapat elégedett volt.

Az angol lapok nem voltak túl jó véleménnyel a mérkőzésről. Alaposan elmarasztalták a Videotont passzív játékáért, de legalább nem emlegettek holmi finom kerti mulatságot, mint a Rába ETO elleni 3:0 alkalmával. Hát még, ha tudták volna, mi vár az United csillagaira Székesfehérváron...

/részlet Posch Ede - Sipos József: A Videoton nagy napjai című könyvéből/