TUDÓSÍTÁS

Vereség Debrecenben

Pont nélkül távoztunk Debrecenből.

A válogatott szünetet követően csapatunk a DVSC otthonában lépett pályára vasárnap délután. Nálunk Fiolára és Larsenre sem számíthatott sérülés miatt Bartosz Grzelak vezetőedző, aki az alábbi tizenegy játékost nevezte a kezdőbe: Tóth B. - Csongvai, Serafimov, Gergényi - Bese, Kalmár, Flores, Katona, Schön - Szabó L., Kodro.

Már a találkozó elején, a 7. percben megszerezte a vezetést a Loki: Loncar ütközött Kalmárral a hazai térfélen, Berke sporttárs nem látott szabálytalanságot, az akció végén pedig Bárány közelről a hálóba talált. Először les miatt nem adták meg a gólt, de a VAR-vizsgálat után az a döntés született, hogy szabályos körülmények között talált a hazai együttes a kapunkba (1-0). A 12. percben Bese passzát követően Szabó lőtt kapura, Megyeri szépen védett.

A 28. minutumban Bárány kezezett 25 méterre a hazai kaputól, a szabadrúgást Kalmár végezte el és ha Megyeri nem véd bravúrral, akkor bizony sikerült volna egyenlítenünk, a labda ugyanis valószínűleg befért volna a hosszú sarokba. A 33. percben megduplázta előnyét a DVSC, Bárány passzát Domingues váltotta közelről gólra (2-0). A félidő végéhez közeledve Tóth Balázs percei következtek, először Dzsudzsák 22 méteres lövését védte szépen kapusunk, majd Loncar közeli ziccerét hárította hatalmas bravúrral.

A második játékrészt remekül kezdtük, nem telt el egy perc és betaláltunk a hazai kapuba! Kodro adott jó passzt a két védő közül kibújó Szabó Leventének, aki higgadtan elgurította a hosszúba a labdát a kapujából kijövő Megyeri mellett (2-1).

Szabó Levente

#11

Szabó Levente

Támadó

2023-2024 szezon

17 Meccs

4 Gól

894 Játszott perc

Az 50. percben Domingues 14 méteres lövését Tóth bravúrral ütötte ki, majd egy távoli kísérlet pattogott el a baloldali kapufa mellett. Nem sokkal később Bárány Donát lőtt óriási kapufát. Jó iramban folytatódott a meccs, az 57. percben Kalmár bombáját védte bravúrral Megyeri, majd a csereként pályára lépő Bévárdi első labdaérintéséből lőtt 14 méterről kapura, Tóth szépen védett. A 61. percben Bévárdi passzát követően Loncar lőtt 11 méterről kapura, Serafimov és Tóth közös erővel hárítottak.

Tíz perccel később ismét két gólosra hízott a hazaiak előnye, Domingues és Loncar "levette" a védelmünket a pályáról, a francia szélső végül be is fejezte az akciót (3-1). A 84. percben Dzsudzsák iramodott meg a jobb szélen, beadása tökéletes volt a hosszún üresen érkező Vajdának, aki ajtó-ablak helyzetben kapu mellé lőtt. A hosszabbítás perceiben még Bódi is bevehette volna a kapunkat, de Tóth óriási bravúrral védte korábbi játékosunk 8 méteres lövését.

Csapatunk a következő fordulóban, szombaton 14:45-től a DVTK-t látja vendégül a Sóstói Stadionban, a találkozóra már meg tudjátok vásárolni a belépőtöket.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek