TUDÓSÍTÁS

Vereség az FTC ellen

Kodro duplázott, Kastrati is betalált, ám a vendégek ötször is eredményesek tudtak lenni.

Az OTP Bank Liga 2. fordulójában vasárnap este a címvédő Ferencvárost fogadtuk a Sóstói Stadionban. Bartosz Grzelak kettőt változtatott a múlt heti, újpesti kezdőcsapaton, ezúttal a Kovács D. - Bese, Larsen, Spandler, Zeke - Flores, Christensen - Kastrati, Houri, Schön - Kodro tizenegy kezdett. Jó hír volt továbbá a meccs előtt, hogy csapatkapitányunk, Fiola Attila már le tudott ülni a kispadra. Hangya Szilveszter és Szabó Levente viszont korábbi sérüléseik miatt továbbra sem tudtak ott lenni a meccskeretben.

A mérkőzés első tíz percében nem voltak nagy lehetőségek, a 13. percben azonban Lisztes Krisztián talált be hét méterről Owosu labdaszerzése után (0-1). Rögtön igyekeztünk egyenlíteni, Christensen tálalt jól Kodróhoz, akinek 17 méteres lövését Dibusz vetődve hárította. 26 perce tartott a mérkőzés, amikor Flores tett volna kapura egy kipattanót 20-ról, azonban kapásból pontatlanul célzott. Fél óra játék után megduplázta előnyét a vendégcsapat, Ramírez távolról nagy erővel lőtt a kapu baloldalába egy szabadrúgást (0-2).

A 35. percben Kovács szedte le a labdát a kapura törő Traore lábáról, előtte pedig Bese fejese ment kapu mellé Schön beadása után. A félidő utolsó öt percében Kastrati előtt adódott nagy lehetőség, azonban koszovói szélsőnk szólója után Dibusz lábbal védeni tudott, a 45. percben azonban már nem hibázott Kastrati, amikor egy lepattanót követően gyorsan reagált, és közelről elpöckölte a labdát Dibusz mellett - Ramírez már nem tudott menteni (2-1)!

A második félidőt csere nélkül kezdték a csapatok, Kodro rögtön megkínálta egy távoli bombával Dibuszt, aki hárítani tudott, a kipattanó Kastratihoz került, az ő lövését viszont blokkolta az egyik zöld-fehér hátvéd. Az 53. percben azonban sikerült az egyenlítés! Christensen szöglete után Kodro emelkedett a legmagasabbra, és hét méterről, nagy erővel a hálóba fejelte a labdát (2-2)! Az 55. percben a mérkőzés első cserékét írhattuk fel: Besét Csongvai váltotta. Egy perccel később Macreckis távoli lövését ütötte szögletre Kovács. Az 58. percben már nálunk volt az előny! Christensen szerzett labdát Baráth hibája után, Kodro pedig köszönte szépen a lehetőséget, a tizenhatoson belülről kíméletlenül bevágta a kapuba (3-2)!

Sajnos gyorsan újabb fordítást láthatott a 7048 szurkoló a helyszínen: előbb Zachariassen lőtte el a labdát közelről a tehetlen Kovács mellett (3-3), majd Varga Barnabás fordult le Larsenről és az előző szezon gólkirálya szintén betalált (3-4). A gól után Karamoko debütált, Hourit váltotta. A 70. percben újra kettőre növelte előnyét a Ferencváros, ezúttal Traore talált be egy közeli fejes után (3-5). A 79. percben Varga fejesét védte Kovács, majd Pető és Katona érkezett Schön és Christensen helyett. A 84. percben egy szöglet után Larsen fejelt kapu fölé. A hajrában már nem változott az állás, izgalmas mérkőzésen bátran játszottunk, de nem szereztünk pontot az FTC ellen.

Szerző: fehervarfc.hu

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek