VIDI - DIÓSGYŐR 0-0

Rybansky kifogott rajtunk

Hiába irányítottuk végig a játékot és dolgoztunk ki sok helyzet, nem tudtunk a kapuba találni, így egy pontot szereztünk csak a DVTK ellen.

Korai időpontban, délután kettő órakor kezdődött a Videoton FC - Diósgyőr összecsapás Székesfehérváron. A vendégek kezdőjében helyet kapott két korábbi Vidi-játékos is, Elek Ákos és Gosztonyi András.

A második játékrész elején elég pontatlan volt a játék, az 51. percben aztán Nikolicsot döntötték fel a tizenhatos előtt, a játékvezető azonban nem sípolt, majd Neto indult volna meg a jobb oldalon, de lesen volt. Egy perc múlva Nikolics tisztán törhetett kapura, de Rybansky előbb érte el a felé guruló labdát. Újabb egy perc múlva Sándor ment el a jobb oldalon, középre gurított, Nikolics viszont nem érte el a labdát, majd Stopira lőtt ballal 27 méterről, ami mellé ment. Az 54. percben Niklolics remekül perdített Gyurcsó elé, aki szinte az alapvonalról lőtt, Rybansky nagyot védett. A 60. percben két nagy helyzetünk is volt, előbb Kovács beadását Gyurcsó nem tudta kapura kanalazni, majd Brachi belőtt labdája után Gal mentett. A 65. percben Tisza kapott labdát a tizenhatos vonalán, kifelé cselezett, majd lőtt, levágódott a labda Viníciusról. Hasonlóan az első félidőhöz, miután az első húsz percben nem tudtunk gólt szerezni, kijött egy kicsit a szorításból a DVTK. Ahogy telt az idő, lehetett érezni, hogy egyetlen gól eldöntheti a találkozót.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek