NŐI FUTBALL

Önfeledt futballal aratott kilencgólos győzelmet felnőtt női csapatunk a hétvégén

Az M4 Sport stábja is forgatott az Ajka elleni találkozón, a csatorna női labdarúgó magazinja pénteken 21:30-kor kezdődik majd.

Trampler Kinga négy, Földvári Fanni kettő és Szabó, Gergics, valamint Gyarmati egy-egy találatával kiütéses, 9-0-s sikert aratott hazai környezetben a MOL Vidi FC felnőtt női csapata az FC Ajka fölött a női NB II-es bajnokság Nyugati csoportjának 12. fordulójában. A sikerrel együttesünk őrzi első helyét a tabellán, a találkozóról pedig Róth Magdolna női szakági koordinátor nyilatkozott a molvidi.hu-nak.

"Gajdóczi Tibor vezetőedző, illetve jómagam is pozitívan értékeljük az Ajka elleni, hétvégi összecsapást. Egyénileg és csapatszinten is jó megoldások tömkelegét láthattuk, ami tükrözi az egész hetes munkát, amit a játékosok, valamint a stáb beletesz. Önfeledten futballoztunk, nemcsak sok gólt lőttünk, de technikailag és taktikailag is visszakaptuk azt, amit látni szerettünk volna. Boldogok vagyunk az eredmény miatt, de továbbra is minden meccs fontos, nagyon komolyan kell vennünk minden mérkőzést. Egyre több a szurkolónk, ami talán annak is köszönhető, hogy hétről hétre, hónapról hónapra egyre látványosabb a játékunk, törekszünk is arra, hogy minél élvezhetőbbé tegyük a meccseinket. A hétvégén egyébként elcserélt fordulón lépünk pályára, vasárnap déltől az a Pápa játszik Székesfehérváron, akiket ősszel idegenben 2-1-re vertünk meg. Erre a találkozóra is várjuk a szurkolókat! - fogalmazott Róth Magdolna, női szakági koordinátor.

A MOL Vidi FC felnőtt női csapatának Ajka elleni mérkőzésére az M4 Sport stábja is ellátogatott, a bajnoki előtt és közben is felvételeket készítettek, valamint meginterjúvolták a keret négy labdarúgóját és Gajdóczi Tibor vezetőedzőt is. A csatorna női labdarúgó magazinja március 22-én, pénteken 21:30-kor kezdődik.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek