Bajnok a MOL Vidi FC felnőtt női futballcsapata!

A ZTE elleni győzelmének köszönhetően női csapatunk két fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a női NB II-es bajnokság Nyugati csoportjában. 

Két fordulóval a szezon vége előtt a tabella harmadik helyén álló ZTE látogatott a MOL Aréna Sóstóba. Női csapatunk veretlenül, 13 győzelemmel és 1 döntetlennel, 101 rúgott és mindössze 5 kapott góllal várta a szombati rangadót, amelyre úgy szaladtak ki a fehérvári hölgyek a pályára, hogy győzelem esetén már biztos a bajnoki cím. A MOL Vidi FC női csapatától egész szezonban eddig csupán egy csapat tudott pontot rabolni, az pedig épp a ZTE volt, ősszel Zalaegerszegen 0-0-ás döntetlen született.

Semmit nem bíztak a véletlenre a vidis hölgyek, az első perctől kezdve nagy fölényben futballoztak, a vendég zalaegerszegiek csak nagy ritkán jutottak át a fehérvári térfélre. A hazai fölény azonban csak helyzetekben és kapufákban mutatkozott meg az első 35 percben, az ellenfél kapuját sokáig nem sikerült bevennünk. Aztán a 38. percben megtört a jég, és Pécsi Dóra hatalmas góljával megszereztük a vezetést (1-0).

A második félidő elején Szabó Bernadett növelte a MOL Vidi FC előnyét szabadrúgásból (2-0). A folytatásban is nagy elánnal játszottak a bajnoki címért küzdő fehérváriak, Trampler beadását Gergics vágta 8 méterről a léc alá (3-0). A játékrész közepén egy gyors kontra végén, kissé szerencsés találattal szépíteni tudott ugyan a ZTE (3-1), de egy percig nem forgott veszélyben a MOL Vidi FC győzelme, főleg, hogy az utolsó percekben Bicsák kiállítása miatt emberelőnyben játszhatott Gajdóczi Tibor csapata. 

Újabb gól már nem született a meccsen, a MOL Vidi FC női csapata magabiztosan nyert 3-1-re a ZTE ellen. A tavalyi szezonban egy ponttal maradt le a bajnoki címről a Vidi, idén azonban két fordulóval a bajnokság vége előtt sikerült bebiztosítani az aranyérmet. Szép volt, hölgyek! 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molvidi.hu

További hírek