TUDÓSÍTÁS

Megérdemelt továbbjutás Prágában

Csapatunk 0-0-s döntetlent játszott a Dukla otthonában, így 1-0-s összesítéssel jutott az UEFA Kupa legjobb 32 együttese közé.

Legalább 500 drukker kísérte el a Vidit Prágába, hogy a fehérvári 1-0-s győzelem után kiszurkolják a továbbjutást csapatunknak a Dukla ellen. A városi rivális Bohemians mintegy 200 szimpatizánsa is a vendégszektorban foglalt helyet, így kitűnő hangulatban kezdődött a találkozó, még úgy is, hogy a hazai drukkerek nem igazán aktivizálták magukat, 2500-an látogattak ki a Na Julisce Stadionba, és szakadó esőben kezdődött a találkozó.

A Dukla kezdőjében három csatár és két támadó középpályás is helyet kapott, ezzel jelezte Ladislav Novak mester, hogy nem bízza a véletlenre az egygólos hátrány ledolgozását. Az 5. percben, majd a 12. percben Pelc lőtt mellé, a 16. percben Májer beadásáról alig maradt le az érkező Szabó. Három perccel később Májer lövését védte Stromsik, kicsivel később szélsőnk szögletét Csuhay fejelte fölé. A 31. percben megint Májer volt az egyik főszereplő, lefordult védőjéről a jobb oldalon, beadott, a labda kipattant, Vadász egyből lőtt, Fialán megpattant, kevéssel ment mellé! A félidő vége előtt egy újabb Májer-lövést jegyezhettünk fel az egyik oldalon, a másikon Vana emelését fogta Koszta. 0-0-s állásnál mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrész Korejcik fejesével kezdődött, és két lövésével folytatódott, egyikből sem lett gól. A 61. percben Novath lőtt kapura egy szabadrúgást 25 méterről, Stromsik hárítani tudott. A párharc megismétlődött egy perc múlva, ezúttal is a csehszlovák hálóőr győzött. A 65. percben Koszta remek vetődéssel mentett a kitörő Luhovy elől. A 72. percben Kriz, a 74. percben Pelc bombázott mellé. Vadász kétszer is próbálkozott az utolsó 10 perc elején, az első a blokkról, a második Stromsikról pattant ki. A meccset végül két Dukla helyzet és Koszta hatalmas bravúrja zárta le, a prágaiak nem tudták feltörni védelmünket, sőt, többször is esélyünk volt, hogy növeljük az odavágón megszerzett előnyünket.

Összesítésben 1-0-val jutottunk az UEFA Kupa legjobb 32 csapata közé, várhattuk a következő kör sorsolását!

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek