TUDÓSÍTÁS

Másodszor is döntetlen a Balmazújvárossal szemben

Scsepovics fejesével korán megszereztük a vezetést, de Andric egyenlített.

Története során először látogatott a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő otthonába a Videoton FC. A két csapat júliusi, első összecsapásán 1-1-es eredmény született, amely az OTP Bank Liga 12. fordulójában megismétlődött.

Az eltiltott Lazovics és Pátkai, valamint a sérült, illetve beteg Kovács István-Fejes páros hiánya ellenére is remekül kezdtük a találkozót, hiszen a 11. minutumban előttünk adódott az első komoly lehetőség, amelyből azonnal gólt értünk el. Suljic passzolt tovább egy labdát, szabálytalankodtak vele szemben, de Erdős játékvezető előnyszabályt ítélt. A labda Hentyhez került, aki megverte védőjét, majd az alapvonal közeléből beadott, Scsepovics pedig középen emelkedett és könnyedén fejelt a kapuba (0-1).

Három perccel később megduplázhattuk volna előnyünket, amikor Scsepovics Hentyhez gurított, 17 méteren teljesen üresen álló támadónk viszont kissé gyengén találta el a labdát, így odalett a lehetőség. A 24. percben szintén nigériai csatárunk jeleskedett, amikor egy labdát pattanás után ellőtt, Pogacsics csak öklözni merte a löketet.

A 35. percben került először helyzetbe a hazai csapat. Ekkor egy szöglet tekeredett középre, többen zavarórepülést végeztek, így a labda a hosszún Arabuli elé került, aki közvetlen közelről fejelt az üres kapu mellé.

A 44. minutumban született meg a mérkőzés utolsó gólja. A két csapat nyári mérkőzésén is eredményes Andric kapott passzt a tizenhatos vonalán Vajdától, eltolta kissé oldalra, de a tizenhatoson belülre, majd némileg kiszorított szögből pontosan a kapu bal oldalába lőtt (1-1).

A második félidő hazai helyzettel kezdődött. Ismét Andricot keresték a társak a tizenhatoson belül. A korábbi újpesti támadó befordult és 14 méterről lőtt, de a labda elszállt a jobb felső fölött. Az 54. percben Stopira-Suljic összjáték végén előbbi kapta vissza a labdát és a tizenhatos sarkáról teljesen tisztán beadott, középen pedig Haris és Nego emelkedett, a Balmazújváros középpályása bravúrral szögletre mentett.

Az 59. percben kontrázott a Balmaz. Uzoma emelt hosszan, keresztbe Vajdához, aki labdaátvételével elvitte Hadzic mellett, majd 15 méterről tüzelt, Kovácsik ütötte ki a játékszert. A folytatásban Fiola helyén Géresi kapott lehetőséget, majd Vinícius kiváló blokkja akadályozott meg egy 14 méterről, középről leadott Andric-lövést, az ismétlést pedig Vajda vágta fölé.

Ahogy az első félidő java részében, úgy a másodikban is irányítottuk a mérkőzést, de ez helyzetekben nem nyilvánult meg. A hajrához közeledve Szabó Bence is lehetőséget kapott, majd Stopira beadása ment el Scsepovics és Szabó fölött. Az utolsó percekben teljesen kapujukhoz szögeztük ellenfelünket, amely tíz-tizenegy emberrel volt kénytelen védekezni, de a győzelmet jelentő gól nem született meg, így 1-1-gyel ért véget a találkozó.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek