EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Marko Nikolics: "Többet vártam a csapattól"

A két vezetőedző értékelte a Balmazújváros-Vidi bajnokit.

Marko Nikolics:

"Jól kezdtünk, kontrolláltuk a találkozót, nálunk volt a vezetés, több helyzetet is kidolgoztunk, a kapunk pedig nem igazán forgott veszélyben. Aztán a szünet előtt – miután hosszú ideig nem is próbálkozott lövéssel a hazai csapat – kiegyenlített a Balmazújváros. A második félidőben nagyon szervezett védekezést láthattunk ellenfelünktől, de kontrákból továbbra is veszélyesek voltak, talán még veszélyesebbek is, mint mi. Két-három helyzetből is betalálhattak volna. Elégedetlen vagyok az eredménnyel, ezt elmondtam az öltözőben is. Meg kell találnunk azt a játékot, amellyel sorozatban tudjuk hozni a meccseket. Az különösen bosszantó, hogy jól kezdünk, de a bekapott gól után kicsit elveszítettük a fejünket. Többet vártam ma a csapattól, a Balmazújvárosnak pedig gratulálok!”

Vezetőedzőnk újságírói kérdésre válaszolva az egy az egy elleni párharcokra is kitért.

"Az első félidőben jól játszottunk, de a hazai kapu előtt nagyjából 10 helyzet hiúsult meg egyéni hibák miatt – ezek a hibák pedig az egy az egy elleni helyzeteknél voltak. Könnyű szituációk voltak pedig, de vagy az utolsó passzba, vagy a döntésbe hiba csúszott. A második félidőben nehezebb dolgunk volt, közelebb védekezett a kapujához a hazai csapat. De nem csak ezektől a szituációktól vártam többet, hanem a pontrúgásokból is. Általában a sarokrúgások, szabadrúgások az erősségeink, ma 10 beadásból nem sikerült egy se, pedig hat jó felépítésű, jól fejelő emberünk várta a labdákat.”

Horváth Ferenc:

"Nagyon büszkék lehetünk erre az eredményre, egy jó csapat ellen szereztünk pontot. Azt bátran kijelenthetem, hogy a második félidőben jobbak is voltunk, pedig a Vidi egy remek gárda. El kellett dönteni a héten, hogy feláldozunk egy bárányt az öltözőben, vagy feláldozzuk az eredményesség oltárán a szép játékot. Utóbbi mellett döntöttünk, de így is voltak lehetőségeink kontrákból. Ezeket nem használtuk ki jól, de ettől függetlenül is büszke vagyok a srácokra, hiszen Magyarország egyik legjobb csapata ellen játszottak jól. Fontos, hogy a játékosok elhitték, hogy a befektetett munkájukkal képesek eredményt elérni. Nem voltak nagy egyéni hibák, javuló tendenciát láttam a csapattól védekezésben és támadásban is. Fontos volt a játékosoknak, hogy legalább egy pontot szereztünk ma.”

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek