MAGYAR VÁLOGATOTT

Fiola Attila meghívót kapott a válogatott Eb-keretébe!

A jelenleg rehabilitációját végző csapatkapitányunk bekerült Marco Rossi Eb-keretébe, Tóth Balázst a tartalékok közé jelölte a szövetségi kapitány.

A kedden 13 órakor tartott sajtótájékoztatón ismertette Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott 2024-es Európa-bajnokságra szóló 26 fős keretét.

A nemrég sikeres műtéten átesett és jelenleg a rehabilitációját végző Fiola Attila a 2016-os franciaországi és a 2021-es, többek között budapesti rendezésű Eb-n is a válogatott keretének tagja volt, így idén immáron a harmadik kontinenstornájára készülhet.

A szövetségi kapitány a tartalékok közé jelölte együttesünk kapusát, Tóth Balázst. Tóth 2024 márciusában már a Vidi kapusaként készülhetett együtt a nemzeti csapat keretével.

"Tóth Balázs kitűnően teljesített márciusban, amikor velünk volt, és kétség sem férhet hozzá, hogy a jövőben fontos tagja lesz a magyar válogatottnak. Fiola Attila és Lang Ádám nemrégiben megsérültek, de kapcsolatban folyamatosan vagyunk velük, és úgy tudjuk, hamarosan egészségesek lesznek, ráadásul az Eb előtt két bő hetünk lesz meggyőződni a formájukról, és ha esetleg indokolt lesz, akkor tudunk még változtatni, hiszen vannak tartalékjátékosaink" - idézi az mlsz.hu a szövetségi kapitányt.

A válogatott felkészülése május 27-én kezdődik, június 4-én, 20:45-től Dublinban Írország vendégeként lépünk pályára felkészülési mérkőzésen, majd június 8-án, 18 órától Debrecenben Izrael nemzeti együttesét fogadjuk. Nemzeti csapatunk június 10-én utazik ki az Eb helyszínére, Németországba, ahol június 15-én Kölnben Svájc, majd június 19-én Stuttgartban a házigazda Németország, június 23-án pedig Skócia ellen játssza le csoportmérkőzéseit.

A válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paksi FC)

Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (SC Freiburg)

Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette FC), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (AFC Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Sunderland AFC)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Tartalékok: Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC), Mocsi Attila (Rizespor), Tóth Balázs (Fehérvár FC), Vancsa Zalán (Lommel SK), Vécsei Bálint (Paksi FC)

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek