Döntetlennel jutott tovább a Vidi

A Ligakupa csoportkörének utolsó mérkőzésén az első félidőben voltak jobb esélyeink, de a 0-0 is azt jelenti, hogy csoportelső a Sousa-csapat.

A másodosztály alighanem legerősebb csapata (mindkét csoportot beleértve) az egykori akadémistáira továbbra is építő MTK, amely erőpróbának is tarthatta, mire megy az élvonal egyik élcsapatával (nem feledve, hogy egyszer már legyőzte a sorozatban). Így aztán Garami József, a vendégek edzője nem variált, első számú garnitúrájával érkezett a Sóstóra. A Vidinél pedig ugye az a helyzet, hogy ha játszanak is a bajnokikon kevesebb lehetőséghez jutók, azt is nehéz tartalékos felállásnak nevezni. Ennek megfelelően kezdtünk, már az 5. percben bravúrra volt szüksége az MTK kapusának, Groppioninak, miután az ismét együtt játszó Alves-Nikolics páros szép akciója után a friss apuka lőtt... Niko nem mutathatta be szokásos, ujjszopogatós gólörömét, pedig most minden eddiginél aktuálisabb lett volna a legkisebb Nikolics tiszteletére. 

Polonkai Attilának nincs ilyen védjegye, de ő sem volt messze tőle, hogy fogadhassa a társak gratulációját, ám fejesét újabb bravúrral védte az olasz kapuvédő. Ekkor még úgy tűnt, csak idő kérdése, hogy megszülessen a Vidi gólja, utóbb kiderült, nem volt elég hosszú a meccs hozzá. Ez a vendégek védekezését is dicséri, de nemcsak hátul jeleskedtek Kantáék, ha tehették, szokásos sokpasszos játékukkal átvitték a labdát a másik térfélre, bár veszélyesnek nem nevezhettük támadásaikat. Egészen a 26. percig, amikor szépen kijátszották akciójukat, Könyves azonban elpörgetett a kapu előtt - és még ennél is közelebb jártak a gólhoz a 38. percben, de hiába volt majdnem sakk-matt, Vaskó bravúros mentéssel megakadályozta a vendégvezetést. A félidő végén Brachi szabadrúgásból még megtornáztatta Groppionit, majd Kelemen lőtt kis híján öngólt.

Cseredömping és mezőnyjáték - tömören így foglalható össze a második félidő, amelyben jóval kevesebbszer forogtak veszélyben a kapuk. Nálunk szinte mindig hiányzott valami, rend szerint egy pontos beadás, de volt, hogy Walter szólója után a lövést nem akarta elvállalni senki. Tujvelnek több védeni valója akadt, mint kollégájának, de nagy bravúrt nem kellett bemutatnia. Groppioni védte Nikolics lövését a 76. percben, a meccslabdát azonban a másik oldalon Könyves hagyta ki, aki nemcsak a kapus, a kapu mellett is elgurította Gál remek labdáját. Igazságos döntetlen született, nem mellesleg az egyaránt 11 pontot szerző Vidi és MTK is továbbjutott, utóbbi csoportmásodikként. A Ligakupa tavasszal folytatódik.

Szerző: Somos Zoltán

További hírek