Az UEFA Kupa döntőjében a Videoton

Valósággá vált az álom! A Videoton akkor fordított, amikor már nem sokan hittek benne...

Vesztett helyzetben kezdett igazán futballozni a Videoton, a 88. percben Csuhay a döntőbe lőtte a fehérváriakat - írta másnapi cikkében a Népsport. Varga Béla, a lap tudósítója elismerően szólt a csapat teljesítményéről, kiemelve a játékosok győzelembe vetett hitét: „És a végén, amikor már mindenki feladta a magyar szurkolók közül, s a lelátókon elkezdődött a Zseljeznicsar-tábor ünneplése, feltámadt a Videoton! Nem is lehet szakmailag megmagyarázni, honnan vették a hitet és az erőt ahhoz, hogy rohamot-roham után vezessenek. Tény azonban, hogy átmenet nélkül magukhoz ragadták a kezdeményezést, a játék irányítását, és a végén - jellemzőként arra, hogy mindenki a kapu bevételével volt elfoglalva - a beállós Csuhay rúgta a döntőbe jutást jelentő csodálatos gólt! Sok mindent mondtak és írtunk a Videoton játékáról, futballistáinak kitűnő küzdeni tudásáról, győzelembe vetett hitéről. Arról, hogy a nagyszerű szellem, a szervezett csapatmunka csodákra is képessé teszi őket. Rájuk aztán igazán elmondható, hogy most is, ezen a mérkőzésen is a semmiből, teljesen vertnek látszó helyzetből tudtak önmaguk fölé nőni, s győzelmükkel olyan sikert értek el, amely - épp úgy mint a válogatott pontveszteség nélküli továbbjutása - az egész világot bejárja, s felhívja a figyelmet a magyar futballra!”

Csuhay gólja tehát továbbjutást ért, így emlékszik vissza a pillanatra: "Minden dühöm, reményem benne volt a lövésben. Aztán már csak arra emlékeztem, rajtam csüng mindenki. A tanulság? Soha nem szabad feladni."

A Videoton, a csapat nem adta fel, így valósággá vált egy álom: az UEFA Kupa döntőjébe jutottunk!

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek