ELLENFÉL-LES

Az ötödik helyezett DVSC látogat Sóstóra

A forduló rangadóját vasárnap délután Székesfehérváron rendezik.

Február 18-án, 15:00-kor a DVSC lép pályára Sóstón a Vidi vendégeként. Ez lesz a két csapat 88. egymás elleni bajnokija a legmagasabb osztályban, az eddigi 87 találkozóból 35-öt megnyertünk, 18 döntetlen mellett 34 debreceni siker született. A gólkülönbség 119-113 a Loki javára.

A Vidi pályaválasztása mellett eddig 44 élvonalbeli találkozót játszott egymás ellen a két csapat: 9 vendégsiker és 9 döntetlen mellett 26 Vidi-győzelem született, vagyis hatalmas a hazai fölény.

Vasárnapi ellenfelünk a tabella ötödik helyén áll 8 győzelemmel, 5 döntetlennel és 7 vereséggel. A legutóbbi fordulóban hiába vezetett már az első percben az FTC ellen 1-0-ra a Loki, végül 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán. Idegenben eddig egyébként csak kétszer tudott nyerni ebben a szezonban a DVSC (ZTE - DVSC 1-2, Újpest - DVSC 1-2), négy alkalommal döntetlent játszott (FTC - DVSC 2-2, PAFC - DVSC 1-1, Kisvárda - DVSC 0-0, Kecskemét - DVSC 1-1), négyszer pedig vereséget szenvedett (Paks - DVSC 2-0, DVTK - DVSC 3-1, Mezőkövesd - DVSC 2-1, MTK - DVSC 2-1).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Shedrach Kaye (nigériai, szabadon igazolható – tavasszal a DVSC II-ben játszhat), Kocsis Dominik (Bp. Honvéd), Jorgo Pëllumbi (albán, NK Varazdin – Horvátország), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE), Thor Úlfarsson (izlandi, Houston Dynamo – Egyesült Államok),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Batai Tamás
Távozók: Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia), Marko Milosevics (szerb, Borac Banja Luka – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Rácz Balázs (kozármislenyi kölcsön után Pécsi MFC)
Kölcsönbe távozók: Andrija Majdevac (szerb, Napredak – Szerbia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Alexander Mojzis (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia)
FORRÁS: NSO

A DVSC legeredményesebb játékosa az ötgólos Brandon Domingues.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek