Alvaro Brachi: A foci visz engem

Alapember lett jobbhátvédünk, aki családjának tekinti a csapatot, és a "családtagok" mindig számíthatnak rá.

Gyönyörű későnyári időben beszélgetünk, fogadok, egy spanyol akkor is jól érezné magát most, ha amúgy a magyarországi viszonyokkal gondja lenne. Tiszta mediterrán, ami itt folyik!
Hogyne, Andalúziában, ahonnan jövök a Nap az élet… Nagyon élvezem, hogy itt is ilyen klassz idő van, de igazán nem ezen múlik az, hogy jól érzem magam. Már teljesen alkalmazkodtam az itteni körülményekhez, nyugodtan, békésen élünk a barátnőmmel. Székesfehérváron nagy szeretettel fogadtak, ezt érezzük a minden nap, ha a városban sétálunk.

De azért nyilván hatalmas különbségek vannak az otthoni és az itteni életed között.
Persze, hiszen a két ország között is nagyok a különbségek. De én egyáltalán nem sajnálom, hogy messze vagyok otthontól. Már nagyon régen elindultam hazulról, régóta messze járok, megtanultam alkalmazkodni.

Mert amúgy tipikus spanyol vagy? Tudod, amilyen kép él a déliekről: szieszta, nyugi, ráérős tempó…
Amikor ráérek, én is szívesen sziesztázom, de nem hosszú ideig. Egyébként is, ez a kép már nem fedi a valót, a spanyolok is igen keményen dolgoznak, nem könnyű manapság ott sem az élet. A hagyományok fontosak, de sziesztára már kevés idő jut.

„Ahonnan jövök” – mondtad az imént. Az életrajzodban megtaláljuk, honnan jössz, de ez csak a földrajz. A családod milyen szerepet játszott abban, ahol most tartasz?
A futball szeretetét és valószínűleg a hozzá szükséges géneket édesapámtól örököltem. Elismert játékos volt, a Betis, az Espanol profija, többszörös utánpótlás-válogatott. Nem csoda, hogy én is a foci felé indultam el, bár az öcsém például nem szereti annyira a játékot. Én szenvedéllyel! De ha azt kérdezed, ki segített a legtöbbet, hogy elérhessem, amit eddig sikerült, az apai örökség mellett is édesanyámat mondom. A család hihetetlenül fontos számomra.

De aki profi, az nem maradhat a családjával. Te is utazó lettél, ez az életforma is vonzott a sportban?
Sevillából indultam Barcelona felé, játszottam az Espanolnál, aztán Ciprusra kerültem. De nem az a célom, hogy világot lássak – egyszerűen a foci visz engem mindenhova. Ha máshová sodor, majd arra tartok, de az is lehet, hogy itt minden annyira jó lesz, hogy hosszabb ideig maradok.

A kőkemény védő és a fürge, technikás szélső - a spanyol játékosok könnyen beilleszkedtek a Vidibe, sőt már mindketten megszerezték első góljukat az NB I-ben.

Espanol-játékos voltál, a Barcelona helyi riválisa. Akkor kinek szurkolsz egy Barcelona- Real Madridon?    
Szögezzük le: a Betis a kedvenc csapatom! De viccen kívül, természetesen szeretem a Barcelonát, hiszen a legjobb futballt játssza, de az El Classicón a jó fociért szorítok.

A futball tehát az életed, de milyennek kell lenni ahhoz, hogy építhessél rá? Nem elsősorban a szakmai erényekre vagyok kíváncsi.
Nézd, én egyszerű ember vagyok. Tisztességes életet élek, mindig az igazat mondom. Ez az életben és a pályán, az öltözőben is fontos. Itt nekem a csapat a családom, ahogy az igazi családomnak, nekik is mindent megadok, hogy érezhessék, számíthatnak rám. Emberileg és szakmailag is fontos, hogy mindig mindent beleadjak, és soha ne adjam fel. Én nagyon szeretem a technikás focit, de mivel a pályán felelősséggel tartozom a többiekért is, olykor nem szabad villogni. Az odaadás a lényeg. És mindig tanulni kell, a tévében is rengeteg focit nézek, hogy abból is tanulhassak.

És amikor nem foci…?
Akkor is foci… (nevet.) Komolyan, én még a moziban is képes vagyok erről gondolkodni. De persze mást is kell csinálni, nagyon szeretek a barátokkal sétálgatni, kirándulni. Itt Fehérváron szívesen látogatom a jó éttermeket, a szép belvárost. De már rácsodálkoztam Budapestre is, gyönyörű város.

A nyüzsgés nem hiányzik? Világvárosokban nőttél fel, játszottál, ez más lépték.
Tulajdonképpen nem érzek hiányt. Ahogy már említettem, az alkalmazkodás a lényeg. Spanyolországban általában éjfél körül feküdtem le, mert az ottani élettempó ezt diktálta. Itt más az életem, megszoktam, hogy nyugi van, és ezzel jár, hogy akkor én is korábban térek nyugovóra.

Huszonöt éves vagy. Még bőven tervezhetsz a sportban és azon túl. Tervezel? Milyennek látnád magad tíz év múlva?
Ahhoz, hogy elérjem, amit ilyen hosszú távra kitűzök, először is a következő napért kell dolgozni. Minden egyes napért. Én ezt teszem. De persze tervezek is: most levelezőn tanulok, amolyan előkészítőn, hogy jövőre elkezdhessek felsőfokon, közgazdasági irányban. Ami nem azt jelenti, hogy már elszakadni készülnék a focitól, sőt, szívesen maradnék sokáig a sportágban, akár edzőként is. Biztos lenne nekem való feladat. És tíz év múlva jó lenne már három gyerek büszke apjának lenni!

Szerző: Somos Zoltán

További hírek