ELLEN-ÉRV

Alekszandr Jermakovics: "Nehéz meccsre számítok, de jó eredményt várok"

A BATE vezetőedzője az esti találkozó előtt nyilatkozott az esélyekről.

"Nem szeretném összehasonlítani a tavalyi, DVSC elleni meccsel a mostanit, az már a múlt. Láttuk ellenfelünk előző BL-meccseit. Megmondom őszintén, azt hittem, a második találkozón fölényesen nyer majd a Vidi a walesi TNS ellen. Nem így történt, de ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, mert az látszott, hogy játékban sokkal jobb volt a magyar csapat. Ennek megfelelően nehéz meccsre számítok. Abból sem szabad kiindulnunk, hogy a Videoton első két bajnokiját elveszítette, a Bajnokok Ligája ugyanis egész más dolog. És nekünk egy olyan csapat ellen kellett felkészülni, akik remek játékra képesek, ha kijön nekik a lépés. Számszerű végeredményre nem szeretnék tippelni, de azt várom, hogy nyugodtan készülhetünk majd a visszavágóra" - mondta Alekszandr Jermakovics, a BATE Boriszov vezetőedzője.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek