BL

A Vidi semmiképp nem akar gólt kapni, a BATE legalább egyet rúgna

Sajtótájékoztatók és a meccs előtti utolsó edzések vezették fel a keddi BL-selejtezőt.

Kedd este 20.30-kor lép pályára csapatunk a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén. A BATE Boriszov fehérvári vendégjátékát a két együttes sajtótájékoztatója és a találkozó előtti utolsó edzések vezették fel hétfőn.

Bernard Casoni vezetőedző az újságíróknak többek között az idegenben szerzett találatok jelentőségéről beszélt, vagyis a legfontosabb, hogy a Vidi kapott gól nélkül lehozza a meccset. Ha így történik és a visszavágón is mindenki a tudása legjavát nyújtja, továbbjuthatunk - fogalmazott. A Vidi 17.30-tól edzett a Sóstói Stadionban.

A fehérorosz bajnok mestere, Alekszandr Jermakovics azt emelte ki, hogy egy olyan csapat ellen kellett felkészülniük, akik remek játékra képesek, ha kijön nekik a lépés. Számszerű végeredményre nem tippelt, de azt várja, hogy nyugodtan készülhetnek majd a visszavágóra.

"A Bajnokok Ligájában nincs gyenge ellenfél. Felkészültünk a meccsre, kielemeztük a Vidi játékát. Érdekes összecsapásra számítok, nagyon várjuk már, hogy pályára léphessünk. Idegenben minden csapat megpróbál legalább egy gólt rúgni, ami sokat jelenthet a visszavágón, mi is erre készülünk. Csapatként vagyunk igazán erősek, ezt mindenki tudja rólunk, most is abban bízunk, hogy együtt leszünk sikeresek, nem szeretnék előre senkit kiemelni" - nyilatkozta Alekszandr Volodko, a BATE középpályása.

A BATE 19.00-tól tréningezett a centerpályán.

A párharccal kapcsolatos hír, hogy a múlt héten leigazolt Rudolf Gergely még győri játékosként kétmeccses eltiltással sújtotta az UEFA, amely a BATE elleni mérkőzések után telhet le. 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu