A BATE Boriszov lesz a Vidi következő ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében

A fehérorosz bajnok az ír bajnok ellen harcolta ki a továbbjutást.

A fehérorosz bajnokcsapat BATE Borioszov az ír bajnok Dundalk együttesét legyőzve jutott a BL következő selejtezőjébe, ahol együttesünkkel fog megmérkőzni. A BATE hazai pályán 2-1-re verte a Dundalkot, míg a visszavágón nem született gól.

Az 1973-as alapítású, de 1996-ban újraformált fehéroroszok 1999 óta rendszeres résztvevői a különféle európai kupasorozatoknak, ráadásul az elmúlt években kétszer is találkoztak a Debrecen csapatával a Bajnokok Ligája selejtezői során. A 2012-13-as szezonban egy fehéroroszországi döntetlen mellett egy debreceni 2-0-s sikerrel ejtették ki a magyar bajnokot; a tavalyi, 2014-15-ös idényben pedig emlékezetes módon egy 1-0-s idegenbeli vereséget követően hazai pályán is vesztésre álltak a Loki ellen, ám Selim Bouadla kiállítását követően megfordították a meccset, majd a 93. percben megszerezték harmadik, továbbjutást érő találatukat is.

A klub igazi „aranykorszakát” éli 2006 óta: a tavaszi-őszi rendszerű fehérorosz bajnokság zsinórban immáron 9. alkalommal, összesen tizenegyedszer nyerték meg a 2014-es szezonban, ezen időszak alatt pedig 5 szuperkupa-győzelem mellett háromszor a belarusz nemzeti kupát is elhódították. Nemzetközi sikerük is akadt szép számmal: történetük során először a 2008-09-es szezonban jutottak el nemzetközi kupa csoportköréig, akkor a Bajnokok Ligájában a Juventus ellen két döntetlent értek el, valamint a Zenit sem tudta őket legyőzni Szentpétervárott. Ezt a sikerüket azóta öt alkalommal is meg tudták ismételni. Legyőzték többek között az Evertont, a Lille-t és az abban az esztendőben BL-győztes Bayern Münchent, valamint az Atlhetic Bilbaot; döntetlenjeik között pedig olyan csapatokkal vívott találkozók szerepelnek, mint a Dinamo Kijev, a Viktoria Plzen vagy az AC Milan.

Nem túl meglepő módon számos játékosuk szerepel a belarusz válogatott keretében is: a legutóbbi EB-selejtezős keretben öt játékosukat hívták be, további négyen pedig szintén szerepeltek a közelmúltban a válogatottban. Jelenlegi keretükben szerepel háromszoros gólkirályunk, Nemanja Nikolic névrokona is, a montenegrói középpályás a nyáron a Dinamo Minsk együttesétől érkezett a BATE-hoz. Egyes becslések szerint legértékesebb játékosuk jelenleg a védő Denisz Poljakov, aki 12-szeres fehérorosz válogatottnak mondhatja magát. A fehérorosz Premjer Liga alapszakasza 22 mérkőzésből áll, utána felső- és alsóházra oszlanak a csapatok, ahol további kétszer öt meccset játszanak, vagyis egy idény 32 találkozóból áll. Az idei kiírást 14 találkozót követően magabiztosan vezetik, előnyük nyolc pont a már említett Dinamo Minsk és 14 a harmadik Belshina előtt, egyelőre veretlenek.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: dundalkfc.com

További hírek