ELLEN-ÉRV

"A Fehérvár ellen sem lesz könnyű dolgunk"

A Kisvárda Master Good vezetőedzője, Feczkó Tamás az FTC elleni vereség után abban bízik, hogy az e heti két mérkőzésén minél több pontot szerez majd csapata.

"A Fradi és a Vidi is nagyon jó csapat, de más-más játékrendszert alkalmaz, így a két meccs között meglévő néhány napban az volt a legfontosabb teendő, hogy pontosítsuk a feladatokat, hiszen mindenkinek tudnia kell, mi is az elsődleges szerepköre a mérkőzésen. Nagyon dinamikus mérkőzést játszottunk a Ferencvárossal, már csak ezért is szükség van egy-két poszton cserére. Szerencsére a keretünk bő, minden játékosunkra szükség van, így lehetőségünk van arra, hogy változtassunk a csapaton, és bizonyára máskor is élünk majd ezzel a lehetőséggel, nemcsak most, amikor ilyen közel van egymáshoz a két mérkőzés. Sokan gondolják úgy, hogy belefért a Fradi elleni vereség, szerintem nem, jó lett volna nyerni szombaton, azért a győzelemért is ugyanúgy három pontot adtak volna, mint a többiért. Ugyanakkor való igaz, az e heti két mérkőzésünkön reálisabb esély tűnik a sikeres szereplése, bár a Fehérvár és a Puskás Akadémia ellen sem lesz könnyű dolgunk. Igyekszünk úgy felkészülni ezekre a bajnokikra, hogy minél több pont megszerzésére esélyünk nyíljon" - nyilatkozta a Kisvárda vezetőedzője, Feczkó Tamás a szerda 17:45-kor kezdődő bajnoki előtt.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

Forrás: kisvardafc.hu

További hírek