ELLENFÉL-LES

A 10. helyezett otthonába látogatunk

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában Kuttor Attila együttese lesz az ellenfelünk vasárnap 15:30-kor.

Vasárnap 15:30-kor a Mezőkövesd Zsóry FC otthonába látogatunk az OTP Bank Liga NB I. 16. fordulójában. A vasárnapi lesz a két csapat 25. egymás elleni NB I-es bajnokija. Az eddigi 24 találkozóból 13-t megnyertünk, 7 döntetlen mellett 4 alkalommal vereséget szenvedtünk. A gólkülönbség 35-18 a javunkra, ez pedig 2,2 gólos átlagot jelent mérkőzésenként. A Mezőkövesd pályaválasztása mellett a vasárnapi lesz a 13. egymás elleni élvonalbeli bajnokink, az eddigi 12 meccsből négyet megnyertünk, négyet elvesztettünk és négyszer döntetlen született, vagyis teljesen kiegyenlített az egymás elleni idegenbeli statisztikánk. 

A Mezőkövesd nem kezdte jól az idei szezont, az első győzelmét a hetedik fordulóban szerezte meg a matyóföldi alakulat, akkor viszont meglepetésre a tavaly kiválóan szereplő Kecskemét otthonából hozta el a 3 pontot. Azóta feljavult Kuttor Attila együttese és a legutóbbi hat bajnokiján 10 pontot szerzett, az Újpestet például 4-0-ra ütötte ki hazai környezetben, majd pontot rabolt az Üllői útról. Az FTC ellen egyébként három nap alatt kétszer is megmérkőzött a Mezőkövesd, hiszen nyáron az FTC nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották a Mezőkövesd - FTC bajnokit, amit szerda este pótoltak be, a fővárosi gárda ezt 2-0-ra megnyerte. 

A Mezőkövesd legeredményesebb játékosa Stefan Drazic, aki nyolc góllal holtversenyben Kenan Kodróval és Varga Barnabással az NB I-es góllövő lista élén áll.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek