"Minden győzelem jót tesz a csapat önbizalmának"

Középpályásunk elárulta azt is, ezúttal más mérkőzésre számít, mint amilyen a vasárnapi Dinamo Bukarest elleni találkozó volt.

- A felkészülési időszak hajrájában járunk, mához egy hétre már nagyon fontos tétmérkőzést fogunk játszani, hiszen nem csak a bajnokságot, de a Ligakupát és a Magyar Kupát is meg akarjuk nyerni. Ennek megfelelően ismét egy komoly felkészülési meccs vár ránk. Sikerült a legfontosabb információkat begyűjteni az ukrán csapatról, tudjuk, hogy több válogatott futballista is játszik náluk, nem olyan régen pedig megnyerték az Ukrán Kupát és szerepelhettek az Európa Ligában is. Spanyolországban már játszottunk ukrán csapat ellen, tisztában vagyunk azzal, hogy technikailag képzett futballisták szerepelnek az ukrán csapatokban. Három napja, a Dinamo Bukarest ellen főleg a küzdelem dominált, a mai mérkőzésen viszont úgy gondolom, nagyobb szerep jut majd a technikás focinak. Mindenképp szeretnénk nyerni, hiszen minden győzelem jót tesz a csapat önbizalmának. Azok a szurkolók, akik látták a TV-ben a vasárnapi meccsünket, bizonyára észrevették, hogy teljesen más focit játszunk, mint korábban. Sokkal pörgősebb, gyorsabb lett a játékunk, és ami biztató, hogy komoly csapatoknak voltunk méltó ellenfelei. - nyilatkozta honlapunknak Dusan Vasziljevics.

Szerző: Wéninger Ákos