KOVÁCS FERENC:

"A csapat és a szurkolók is fantasztikusak voltak Pozsonyban"

A Vidi tiszteletbeli elnöke úgy érzi, idegenben is jobbak voltunk, hazai pályán pedig sikerül olyan eredményt elérnünk, ami a továbbjutásunkhoz kell.

Az 1976-77-es UEFA Kupa második körében a Vidi 1-1-es döntetlent ért el idegenben, az FC Wacker Innsbruck otthonában, majd a székesfehérvári visszavágót 1-0-ra megnyerte. A Vidi kispadján akkor Kovács Ferenc ült, és klubunk tiszteletbeli elnöke csütörtökön este Pozsonyban is ott volt a lelátón.

- Természetesen az, hogy gólt lőttünk idegenben, és nem kaptunk ki, nekünk kedvez. Nagyon összeszedett, fegyelmezett, taktikus játékot mutatott be a csapat. Annak ellenére, hogy a Slovan hazai környezetben játszott, egyáltalán nem irányította a mérkőzést. Nagyon fontos megemlítenem a csodálatos közönségünket, a szurkolók megállás nélkül buzdították a csapatot, óriási a szerepük abban, hogy ilyen jó eredményt értünk el. Már nagyon várom a jövő heti visszavágót. Az az érzésem, hogy nem lesz gól nélküli a meccs. A mi állományunkat lényegesen erősebbnek tartom, mint a szlovák csapatét, és az 1-1-es idegenbeli eredményt követően mindenképp ki kell harcolnunk a továbbjutást. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg néző kijön a meccsre, azt is meg merem kockáztatni, hogy zsúfolt lelátók előtt rendezik meg a székesfehérvári visszavágót - nyilatkozta honlapunknak Kovács Ferenc.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek