Hatfős csapat közvetít Pozsonyból

Klubunk mindent megtesz annak érdekében, hogy szurkolóink itthon is követni tudják az SK Slovan Bratislava - Videoton FC EL-selejtező első mérkőzését

Már biztos, hogy az SK Slovan Bratislava - Videoton FC mérkőzést nem láthatják szurkolóink a tévében. Mint ismert, a  pozsonyi klub tájékoztatása szerint nem adták el a jogokat, ami azt jelenti, hogy nem lesz televíziós közvetítő stáb a stadionban, tehát szurkolóink nem tudják nézni az EL-selejtezőt sem a tévében, sem az interneten. Klubunk azonban komoly technikai stábbal lesz jelen Pozsonyban: hatfős személyzet tudósít majd a mérkőzésről, s reményeink szerint meg tudjuk majd mutatni a mérkőzés fontosabb jeleneteit és góljait is, legalább egy összefoglaló formájában. Két újságíró közvetít élőben a vidi.hu-n, valamint két fotós és két videós munkatárs dolgozik a helyszínen, hogy egyetlen részletről se maradjanak le szurkolóink.

Fontos!

Klubunk igyekezett minden technikai feltételt megteremteni annak érdekében, hogy a közvetítés problémamentesen élvezhető legyen Magyarországon, de természetesen a szolgáltatás minősége függ a szlovák internetes kapcsolattól, amiért nem tudunk felelősséget vállalni.

Tekintettel a várhatóan nagy érdeklődésre megerősítettük honlapunk technikai hátterét is, de ha valamilyen túlterhelésből adódó probléma miatt a vidi.hu nem lenne elérhető, akkor a közvetítést a hivatalos Facebook oldalunkon folytatjuk tovább!

Exkluzív tartalom a Facebook-oldalunkon
Honlapunk munkatársai már csütörtök déltől tudósítanak a hivatalos Facebook-oldalunkon Pozsonyból, majd 1 órával a meccs előtt pedig a vidi.hu-n folytatódik a program: a stadionból jelentkezünk élőben. Kövesse online az EL-selejtezőt!


AZ SK SLOVAN BRATISLAVA - VIDEOTON FC MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉRT KATTINTSON IDE!

Szerző: Vidi.hu