"Szép edzői feladat ilyen fiatal együttessel az NB I-ben szerepelni"

Amikor először hívtam telefonon az interjút miatt, kérte, hogy kicsit később, a délutáni órákban hívjam vissza, mert éppen fut. Néhány nappal a 78. születésnapja előtt is ilyen aktív, sportos életet él?

Persze, hetente többször is futok itt Ózd mellett a Sajó partján, ahova pedig általában biciklivel szoktam kitekerni. Ráadásul itt a környék dimbes-dombos, a "lapos" nem nagyon játszik, úgyhogy igyekszem formában tartani magam. A COVID-időszak alatt volt időm előbányászni a régi edzésjegyzeteimet, azokban találtam olyan gyakorlatokat, amelyeket el tudok én is végezni, csak úgy a móka kedvéért.

A labdarúgástól sem távolodott el, legutóbb Vajtán találkoztunk, a VI. Kárpát-medencei Veterán Labdarúgó Tornán, ahol ön volt az esemény egyik nagykövete, és amelyet a Vidi veterénjai nyertek meg.

Így van, nagy örömmel járok el ilyen eseményekre, főleg, hogy pár éve még én is játszottam abban a DASE-ban, amelyik ezúttal is részt vett a tornán. Sok boldog arcot láttam a pályán, pedig a "srácok" többsége már túl van a 60-on, de szeretik a labdarúgást, szeretnek élni és ezt jó látni a pálya széléről. Egy alkalommal mi is megnyertük a debreceniekkel ezt a tornát, most viszont a Vidinek nem volt ellenfele, megérdemelten nyertek a piros-kékek.

2017-ben szaktanácsadónak nevezték ki Tarpán, a mai napig dolgozik a Sándor István Akadémián?

Igen, a mai napig ott dolgozom. Általában kéthetente utazok el Tarpára, olyankor ott is alszom, de az utóbbi időben valamivel kevesebb a melóm, mert nagyon sok ukrán gyerek jön át ide focizni. Régebben is jöttek Kárpátaljáról, de akkor még többnyire magyarok, a háború kitörése óta viszont nem sok magyar maradt Kárpátalján. Egyébként az ukrán srácok között is sok ügyes játékos van, tavaly például az U19-es csapatunk a kiemelt bajnokságban szerepelt olyan nagy klubok ellen, mint az FTC, az ETO, a DVSC vagy épp a Vasas. Azért ha jobban belegondol az ember, egy Fradi-Tarpa U19-es kiemelt bajnoki az nem semmi. Idén is van néhány korosztályunk, amelyik a kiemelt bajnokságban szerepel, szóval van minőség Tarpán is.

Szokott még NB I-es bajnokikra is kijárni, ha ideje engedi?

Bevallom férfiasan, hogy NB I-es bajnokira ritkán megyek ki, mert az összes meccset adja a tv, másrészt mivel az NB II-es és NB III-as meccseket kötelező vasárnap megrendezni, ezért az időmbe sem mindig férne bele, hogy kimenjek egy olyan élvonalbeli bajnokira, amelyik érdekelne. Viszont minden hétvégén megnézek egy vagy akár több alacsonyabb osztályú meccset is. Előfordul, hogy Ózdról indulva átmegyek Putnokra, majd Kazincbarcikára, de ma már nem könnyítik meg a helyzetemet. Régen ugyanis figyeltek arra, hogy a Putnok és Kazincbarcika csapatai ellentétes sorsolást kapjanak, tehát egyik héten az egyik, a másik héten a másik játszott hazai pályán. Manapság viszont megesik, hogy akár egyszerre is hazai mérkőzést rendez ez a két csapat, én viszont nem tudok kettészakadni (nevet). Amikor ezekre a hétvégi NB II-es bajnokikra utazok, ha egy faluban, amelyen keresztülmegyek, éppen megyei meccset játszanak, akkor megállok és egy 10-15 percet biztos, hogy belenézek. Egyszerűen nem tudok elmenni egy focipálya mellett, ahol épp meccs zajlik, anélkül, hogy meg ne állnék egy pillanatra, és ne néznék bele.

Nem hiányzik az edzősködés?

De, nagyon hiányzik. Nyilván már abban a korban vagyok, amikor nem kapkodnak utánam, érthető is ez. Én pedig sosem voltam az az ember, aki önként jelentkezne bárhova is vagy ajánlgatná magát. Ha valahol szükség volt rám, mindig megkerestek, én pedig ha tudtam, segítettem. Az utolsó, számomra fájdalmas bukta két éve az volt, amikor a Vác megszűnt. Az NB III-ban szerepeltünk, vége volt a bajnokságnak, elkészültem a csapat nyári felkészülési tervével, összeírtam a neveket, hogy kiket kellene leigazolni. Június végén elkezdtük az edzéseket, aztán két nappal később közölték velünk, hogy vége a csapatnak, visszalépett a Vác az NB III-tól. Az lelkileg padlóra küldött, nincs mit szépíteni ezen.

Ha már szóba hozta a Vácot, hadd kérdezzem meg, nem zavarja, hogy az emberek többsége a mai napig a Váccal azonosítja önt?

Nem, sőt büszke vagyok rá! Olyan négy évünk volt a 90-es évek elején, amelyre nagy öröm mindig visszagondolni. Mi voltunk a harmadik NB I-es vidéki bajnokcsapat a Nagyvárad és a Győr után. Azt tudni kell, hogy Vácon akkoriban nagyon jó játékosok alkották a csapatot, de nem voltak igazán nagy sztárok. Többen úgy kerültek a fővárosból Vácra, hogy az aktuális csapatukba nem fértek be, amit nem is értek, mert tényleg nagyon jó játékosokról beszélünk, akikből aztán később válogatott futballisták lettek. A keretet én állítottam össze és ahhoz, hogy valaki Vácra kerüljön, különböző követelményeknek kellett megfelelnie. Például nálam csak olyan középpályás játszhatott, aki sokat tudott futni. Nyilván az is fontos volt, hogy jól tudjon futballozni, de aki csak a labdával volt ügyes, futni pedig nem tudott, az nálam felejtős volt. Sok ilyen játékos szerepelt abban az időben az NB I-ben, akik amúgy piszok jó futballisták voltak, emiatt nagy névnek számítottak, de futni nem tudtak. Na abban az időben azokat a csapatokat, ahol ezek a játékosok játszottak, általában mi megvertük a Váccal, mert bár az én játékosaimnak nem volt akkora nevük, de nagyon sokat szaladtak, mellette pedig focizni is tudtak. Egyetlen dolog miatt van hiányérzetem, hogy háromszor is bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe, de mindháromszor kikaptunk.

(Fotó: vac.hu)

Idén 40 éve, hogy a Videoton UEFA Kupa-döntőt játszott. Abban az időben ön fiatal, kezdő edzőként Egerben dolgozott. Kívülálló szakemberként hogy élte át a Vidi menetelését?

Hihetetlen belegondolni, hogy négy évtized eltelt azóta, hogy magyar csapat utoljára nemzetközi kupadöntőt játszott. Nyilván az összes meccset, amit akkoriban adott a tv, azt megnéztem, de személyesen nem voltam kint egy találkozón sem. A Vidi-játékosok jó részét természetesen ismertem, volt olyan is, aki ellen meccset is játszottam. Természetesen Szabó Józsi gólt is fejelt nekem Dorogon még ifjú csatárként (nevet). De Koszta Janit is jól ismertem, itt nőtt fel a környéken, Sajószentpéteren. Le is akartam igazolni Egerbe, de a Vidi elvitte előlem. Persze utólag nem sajnálom tőle, hogy részese lehetett az UEFA-menetelésnek, később aztán Vácon tudtunk együtt dolgozni és hát bajnok is lett (nevet). Az a 40 évvel ezelőtti Videoton nagyon jó csapat volt. Nyilván nem úgy vágtak neki a fehérváriak az UEFA Kupának, hogy meg sem állnak a döntőig, de minden mérkőzésen sikerült valami pluszt beletenniük a játékosoknak, mindig volt valami extra teljesítmény. Nem egyemberes csapat volt, hanem tényleg igazi csapat, amelynek kívülállóként is élmény volt nézni a játékát.

Kis érdekesség csupán, de amikor 2000-ben bajnokságot nyert a Vidivel a másodosztályban, akkor a feljutást jelentő BKV elleni 1-1-es döntetlent követően nem mindennapi ünnepségre került sor Sóstón és nemcsak a feljutást ünnepelték akkor az emberek. Emlékszik, mire gondolok?

Hogyne, a BKV elleni meccsre is és az ünnepségre is. Főleg az első félidőben elég görcsösen futballoztunk, míg a BKV mindent megtett, hogy elrontsa az ünnepünket. Szünetben 1-0-s hátrányban voltunk, de aztán a második félidőre összekaptuk magunkat, és sikerült kiegyenlítenünk, de a végén így is kellett Milinte bravúrja, megfogott egy 11-est. A meccsünk után pedig gálameccs következett, hiszen az UEFA Kupa-döntős csapat 15. évfordulóját ünnepelték, ami így végül jól sült el, mert egyúttal a feljutást is megünnepelhettük.

A klubvezetés kitett magáért, ugyanis egy gálameccset is szervezett a sorsdöntő Vidi - BKV bajnoki után az UEFA Kupa-döntő 15. évfordulójára. Az 1985-ös Videoton az 1985-ös magyar válogatott ellen lépett pályára. A Vidiben szinte valamennyi egykori sztár magára öltötte a piros-kék mezt, miként dr. Mezey György csapata, az 1985-ös válogatott is jelentős erőket vonultatott fel. A gálamérkőzésen pályára lépett a „Keselyű”, azaz Emilio Butragueno is. A Real Madrid hajdani kiválósága a Videotonban és a válogatottban is pályára lépett.

Mondta, hogy tv-ben megnézi a magyar mérkőzéseket, akkor mondhatjuk, hogy naprakész az NB I-gyel kapcsolatban?

Fogjuk rá! Igazából azokat a csapatokat követem jobban, amelyekben többnyire magyar játékosok szerepelnek, vagy ahol korábban dolgoztam edzőként. De azért nem mélyülök el a mai NB I-ben, ha azonban lenne irányomba ilyen kérés, akkor maximum két órán belül az adott csapatról és a játékosokról minden információ a rendelkezésemre állna. A mai magyar focisták többségét is ismerem, ha nem is alaposan, de felületesen mindenképp. Gyorsan mondok is egy példát. Amikor a Váccal az NB III-ban szerepeltünk pár éve, folyamatosan figyeltem az ellenfeleket, hol vannak olyan ügyes játékosok, akiket alkalomadtán le lehetne igazolni. A jegyzetfüzetembe bekerült egy ügyes, fiatal srác neve, aki akkor Makón futballozott, múlt hónapban pedig már a válogatottban debütált, ő Nikitscher Tamás.

Vasárnap két korábbi csapata, az FTC és a Vidi mérkőzik meg az NB I-ben. Milyen találkozóra számít?

Az FTC - fura ezt kimondani - az aranykorát éli, zsinórban hatszor nyerte most meg a magyar bajnokságot, ha jól tudom, korábban ilyenre nem volt még példa a zöld-fehérek történelmében. Egyáltalán nem megbántva őket, de szerintem az idei eredményeik egyelőre jobbak, mint maga a csapat, mert azért a meccseikbe mindig belenézek, de nem vagyok elájulva attól, amit ebben a szezonban eddig láttam. A Vidinél úgy látom, átmeneti időszak van, ugyanakkor nekem szimpatikus az, hogy ennyi fiatal magyar kap lehetőséget és nem külföldről vásárolt futballistákkal van tele a csapat. Szép edzői feladat ilyen fiatal együttessel az NB I-ben szerepelni, mert ilyenkor azért minden edzői rafinériát be kell vetni. Nyilván vasárnap az FTC ellen jól meg kell szerveznie a Vidinek a védekezését, az sem jó, ha nagyon fent védekeznek és az sem, ha nagyon hátul, vagyis nagyon észnél kell lenni. Taktikai szempontból érdekes meccs lesz, kíváncsi vagyok, mit talál majd ki Pető Tamás.

Végezetül az elengedhetetlen kérdés. Vadászni el szokott még járni?

Egyre ritkábban. A környéken nem vadászom már, mert sajnos mindenki meghalt, akivel kapcsolatban voltam, pedig mind fiatalabbak voltak nálam. Ha nagy ritkán úgy alakul, hogy van lehetőségem vadászni, akkor elmegyek, de ez már nem olyan, mint 20-30 évvel ezelőtt.