VÁLOGATOTT

Bolla Bendegúz: “Nagyon sokat dolgoztam ezért, már csak rajtam múlik minden”

Fiatal jobbhátvédünk boldogan fogadta Marco Rossi meghívóját a válogatott bő keretébe.

2017 júniusában, egy Inter Zapresic elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a Vidi első csapatában Bolla Bendegúz, aki a 2017-2018-as szezonban egy-egy Magyar Kupa-, és NB I-es meccsen is pályára lépett a “nagyoknál” (így magyar bajnok), de legtöbbször még az NB III-as Vidi II-ben kapott lehetőséget. Ezt követően Siófokon, majd Zalaegerszegen szerepelt kölcsönben, a jelenleg is futó idényben viszont már a MOL Fehérvár FC meghatározó játékosává vált. Nem véletlen, hogy teljesítményére Marco Rossi is felfigyelt, így a fehérvári születésű labdarúgónak is meghívót postázott a válogatott 30 fős, Európa-bajnokságra készülő keretébe.

“Természetesen nagyon örülök annak, hogy az én nevem is ott van a listán. Másodszor kapok meghívót a felnőtt válogatottba, nagyon sokat dolgoztam ezért, mindig a legfőbb céljaim között volt, hogy ott lehessek a nemzeti csapatban. Most a következő célom az, hogy ott legyek a szűkített keretben, de nyilvánvaló, hogy ezért még rengeteget kell dolgoznom. Innentől csak rajtam múlik mindent, oda kell tennem magam minden egyes edzésen, akkor minden esélyem meglehet arra, hogy bekerüljek a végleges keretbe is. Eseménydús évek vannak mögöttem, játszottam fél évet Siófokon, másfél évet Zalaegerszegen, majd visszatértem Fehérvárra - úgy érzem, hogy szépen fokozatosan vettem így a lépcsőfokokat, most a következő lépés az számomra, hogy ott lehessek az Európa-bajnokságon, ezért pedig mindent meg is teszek majd a felkészülés alatt" - mondta a csütörtöki edzés után Bolla Bendegúz.

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news