A vasárnap esti bajnoki után Michael Boris és Tam Courts nyilatkozott az újságíróknak.
Michael Boris:
"Nagyon boldog vagyok, ez az eredményt látva szerintem ez érthető. Múlt héten Pakson is igyekeztünk támadólag fellépni, de akkor nem teljesítettünk ilyen jó. Az első 20-25 perc nehéz volt, a Honvéd kicsit változtatott a rendszerén, ezt vehetjük akár bóknak is, de sikerült jól lereagálnunk ezt. Mentünk előre végig, jól érkeztünk a tizenhatoson belül és végig gólratörően játszottunk. Mélységi mozgásból lehetett volna több, de heti két mérkőzés mellett nem könnyű fenntartani az energiaszintet. Szerdán elutazunk Moldovába, felkészülünk arra a találkozóra és természetesen szeretnénk nyerni a visszavágón is. Sabanovnak és Petrjaknak két sárgája van, ők emiatt elképzelhető, hogy nem lépnek pályára, mert szeretném, ha továbbjutás esetén Kölnben is számíthatnék rájuk, Serafimov pedig sérült, így kell egy kicsit “matekozni”, majd meglátjuk milyen csapat fut ki kezdőként a stadionba."
A sajtótájékoztatón szóba került, hogy kivülről milyen egységesnek tűnik az új szezonban a Vidi.
"Ez egy folyamat, amely elkezdődött az előző szezon végén, amikor kilenc mérkőzésen keresztül veretlenek maradtunk. Mindenki, a játékosok, a stáb és a klub dolgozói is tudják, hogy fontos az egység, sok kis csapatépítő programot is tartottunk például az edzőtáborban is. Bízunk egymásban, megünnepeljük nem csak a gólszerzőket, hanem a nagy mentéseket is, ma is sok extra métert tettek meg egymásért a srácok. Persze vannak néha súrlódások, van, hogy eltérnek a vélemények, de mindig a tisztelet hangján szólunk egymáshoz."
Tam Courts:
"Jól kezdtünk a találkozót, nyugodtak voltunk, irányítani tudtuk a játékot és nagyjából húsz percig megvalósítottuk azt, amit előre elterveztünk. Ezt követően két gyors gólt szerzett a hazai csapat, kihasználták rögtön az egyéni hibáinkat. A Vidi nagyon erős gárda, mi próbáltunk visszakapaszkodni a mérkőzésbe, de kicsit szenvedéssé vált a meccs számunkra. Igyekeztünk nyomni, mentünk előre, a második játékrészben voltak is lehetőségeink, de nem tudtunk betalálni. A saját hibánk miatt lett az a mai eredmény, ami, nem tudtuk tartani a Vidit. Tudom, hogy gyorsan kell fejlődnünk, mert vannak ugyan jó periódusaink, de 90 percen keresztül még nem tudunk megfelelő színvonalon teljesíteni."
Author: molfehervarfc.hu
Photo: molfehervarfc.hu