INTERJÚ

21 éve Hartyáni Gábor meglepő taktikát választott a Fradi elleni bajnokira

A nem várt húzás - hogy zsinórban két vesztes meccs után három csatárt állított csatasorba a sokkal esélyesebb FTC ellen - végül bejött.

- Nem vártuk jó előjelekkel a Ferencváros elleni hazai mérkőzésünket 1993-ban, hiszen az azt megelőző két fordulóban két vereséget szenvedtünk el zsinórban. Csepelen 2-1-re kaptunk ki, míg az akkoriban nagyszerűen szereplő Békéscsaba otthonában súlyos, 5-0-ás vereségbe szaladtunk bele. Talán ennek is köszönhető volt, no meg a nagyon hideg novemberi időjárásnak, és az akkoriban még ritkaságnak számító TV közvetítésnek is, hogy csupán 5-6000 néző lehetett kint a meccsen, míg 1 évvel korábban 18.000 szurkoló előtt láttuk vendégül a Ferencvárost - és győztük le őket 0-2-es félidő után 3-2-re - emlékezett vissza Hartyáni Gábor. (nézze meg az említett 3-2-es meccs összefoglalóját!)

     
   
  Az 1993. november 27-i Vidi-FTC meccs
belépője.
Fotó: magyarfutball.hu
 
     

- Visszatérve a 93-as Ferencváros elleni meccsünkre, nagyon jól tudtuk, hogy Lipcseiék nem állnak be védekezni még idegenben sem, ezáltal pedig elég lazán védekeztek. Arra készültünk, hogy miközben a Ferencváros felépíti a támadásait, hátul nagy területet hagynak üresen, ezért döntöttem úgy, hogy nem két támadóval játszunk, hanem Horváth Feri és Takács Lajos mellé beküldöm harmadik csatárnak Tiber Krisztiánt, aki ráadásul néhány héttel korábban, az Újpest elleni hazai bajnokin győztes gólt szerzett. A mérkőzés szinte ugyanúgy kezdődött, mint az 1992-es Vidi-FTC bajnoki, vagyis a találkozó elején gólt kaptunk. Most azonban szinte a középkezdésből sikerült egyenlítenünk, Czéh tekert be remekül egy szögletet, amit Horváth fejelt a Ferencváros kapujába. A pálya egyébként csak ránézésre tűnt jónak, az igazság az volt, hogy a havas, fagyott talaj mindkét csapat játékosainak külön nehézséget okozott, ezt - és a Ferencvárost is - azonban sikerült legyőznünk, a második félidőben Horváth Ferenc még kétszer volt eredményes. Abban az időben egyébként mindig nagy eseménynek számított egy Ferencváros elleni meccs, hát még ha sikerült őket legyőzni! Azóta persze sokat változott a magyar labdarúgás, de még mindig ad a mérkőzésnek egy rangot az, hogy a Ferencváros az ellenfél. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon jó mérkőzést láthatnak vasárnap délután a Sóstói Stadionba kilátogató szurkolók. A Vidi nagyon erős, nagyon jó csapat, és bár az utóbbi időben a Ferencvárosnak sem megy rosszul, nem tudok elképzelni más eredményt, csak Vidi-győzelmet! - nyilatkozta honlapunknak a tréner.

     
 

1993. november 27.
Videoton-Waltham - Ferencváros 3-1 (1-1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion: 6000 néző
Vezette: Vágner
Gólszerzők: Horváth F. (15' 47' 73') valamint Wukovics (13')

Videoton: Mitring - Varga E., Balog Z., Németh Z., Lőrincz, Zimmermann, Czéh (Dubecz 80.), Horváth L. (Bekő 46'), Tiber, Horváth F., Takács
Edző: Hartyáni Gábor

Ferencváros: Szeiler - Telek, Simon, Kuznyecov, Keller, Lipcsei, Páling, Lisztes, Gregor, Cigan (Kovács J. 68') Wukovics (Nagy Zs. 18')     
Edző: Nyilasi Tibor   
     

 
     

 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news