ENG
Az ötödik fordulóra az UEFA Kupáért harcba szállt 64 csapat közül mindössze négy maradt versenyben. Két világhíresség, a korábbi BEK-győztes Real Madrid és Internazionale, valamint a hozzájuk képest jóformán ismeretlen Zseljeznyicsar és Videoton.
Suba a subához, guba a gubához: a sorsolás is így állította őket párba. Utóbb bebizonyosodott, nem véletlen jutottak ők négyen idáig. Az 1984/85-ös UEFA Kupában valóban ez volt a négy legjobb csapat.
Ha mi választhatunk ellenfelet, alighanem a Zseljeznyicsart akarjuk mindannyian. Valószínű, hogy a sza- rajevóiak meg miránk pályáztak. Aztán kiderült, kölcsönösen törököt fogtunk egymással. Ez a falat kis híján a torkunkon akadt — mondta Kovács Ferenc az elődöntőről.
Pedig a Videoton edzője ezúttal is tökéletes felderítést végzett. Egész Jugoszláviát keresztül-kasul autózva háromszor is megnézte magának a Zseljeznyicsart. Mire eljött az április 10-i székesfehérvári mérkőzés napja, ő már világosan látta, milyen veszedelmes ellenfélre leltek a gyors, technikás, virtuóz játékra képes szarajevói csapatban. S a Videoton, akár a Manchester United ellen, ismét módfelett tartalékosán volt kénytelen pályára lépni.
— Ha Csongrádi és Novath nem is, legalább Májer játszhat — sóhajtottak fel a székesfehérvári szurkolók a villanyújságra kiírt összeállítások láttán. S ebbe a sóhajtásba belereszkettek a környék fái, hiszen rekordközönség, 30 ezer néző előtt kezdődött az elődöntő.
Mégpedig Májer nélkül. A Videoton támadó játékában rendszerint főszerepet alakító szélső ugyanis makacs húzódása miatt mégsem merte vállalni a játékot. Csakúgy, mint a szarajevói visszavágón, s a Real elleni első mérkőzésen. A pletykák, rosszmájú híresztelések áradatát indítva el ezzel...
Mondhatott Májer bármit, nagy bánatukban a szurkolók a leglogikusabb érvelésnek sem akartak hitelt adni, a pletykálkodás a mai napig nem ért véget. Talán a Videoton orvosának hisznek.
Az effajta húzódás az egyik legkellemetlenebb sérülés, mert lassan javul és nehezen gyógyítható — mondta dr. Horváth Lajos főorvos, akinek jócskán akadt dolga a kupamérkőzések alatt. — Bolond beszéd, hogy Májer nem akart játszani. Közvetlen a kezdés előtt szólt, hogy újra fájdalmai vannak. Tőlem kért tanácsot, én mondtam neki, hogy nem szabad erőltetnie. Ostobaság is lett volna kockáztatni. Jellemző, hogy csak hat hét múlva, a madridi visszavágóra szűntek meg a panaszai.
Az utolsó pillanatban Gyenti László ugrott be Májer helyére. Ismét egy gyakorlatilag újoncnak tekinthető tizenéves...
Mitagadás, egy icipicit meg voltam ijedve — vallotta be. — Ekkora közönség előtt, ilyen meccset játszani hihetetlenül nagy dolog. Még most is beleborzongok, ha rágondolok. Tudom, tehettem volna többet is. De talán nem vallottam szégyent.
Valószínűleg nem csupán a kis Gyenti lehetett megilletődve a hazai csapatban. Mindjárt az elején akkorát hibázott a védelem, élén a válogatott Disztl Péterrel, hogy a vendégek meglepetésükben az üres kapuba sem tudtak betalálni. A nagy ijedtséget viszont csakhamar góllal feledtette a Videoton. Végh ívelt jobbról középre szabadrúgást. A szarajevóiak feltehetően hallottak már valamit Szabóról, mert hárman-négyen is lógtak a középcsatáron. Erre jött Burcsa és két védő közül kibújva látványosan a bal vinklibe fejelte a labdát. A Paris SG elleni ködbeveszett meccs felvételét elfelejtették tanulmányozni a jugoszlávok . ..
A megbízható technika, a rutin, az elszántság mindmind kevés a góllövéshez — mondta a Videoton legidősebb, s egyben legtapasztaltabb játékosa. — Ehhez valami más is kell; megérezni a gólszagot. Megsejteni, előre kitalálni, hogy mi történik a következő pillanatban. Azt hiszem, én kapisgálok ebből valamit. Kétszáznyolcvankét NB I-es meccset játszottam eddig és 110 gólt rúgtam, fejeltem középpályás létemre. Tudok néhány csatárt, aki elégedett lenne ezzel. Van, amikor minden bejön, máskor semmi sem sikerül, néha öt méterről sem tudok betalálni. Ilyenkor legszívesebben messzire elkerülném még a kapu környékét is, de visz előre a szimatom, a közönség pedig esetleg a pokolba kíván. Pedig elhihetik, én mindig be akarom rúgni. Hol szerencsém van, hol nincs.
A harcias, délies temperamentumú vendégek azonnal szerettek volna elégtételt venni a sérelemért. A fehérvári közönség röpke tíz perc alatt megtanulta Skoro, Bazsdarevics és Bahtics nevét. A szép játék tisztelői önkéntelenül is összeütötték néha a tenyerüket ördöngős cseleik, zsonglőrködésük láttán. A 20. percben tényleg kitört a tapsvihar: igaz, a Videoton szolgáltatott rá jó okot.
Ügy kezdődött, hogy Diszt László hirtelen óriási vágtába kezdett a saját tizenhatosától. A jugoszlávok értetlenül néztek utána, egészen addig, mígnem Wittmann ötven méterről leheletfinoman a lábára nem tette a labdát. Akkor már észbekaptak, de elkéstek.
— Váratlanul megpillantottam magam előtt egy hosszú folyosót, amely egyenesen a Zseljo kapujához vezetett — idézte föl a szelíd arcú, szőke középhátvéd a nagy pillanatokat. — Valami azt súgta, induljak el. Aztán egyszercsak előttem volt a labda. Amint átvettem, észrevettem, jön a kapus. Megpróbáltam elgurítani mellette és bement. Határtalanul boldog voltam. Egy bekknek mindig nagyobb élmény a gól, mint a csatároknak, hiszen ritkán van részünk benne. Hát még ilyen fontos mérkőzésen.
Más csapat talán padlóra került volna a két gyors hazai góltól, a Zseljeznyicsar játékosait azonban kemény fából faraghatták. Egy perc sem telt el és máris szépítettek. A fiatal Skoro talált ritkán látható technikai türökköt bemutatva a hálóba. A hatodik hazai kupamérkőzésen, több mint 470 percnyi eredménytelen kísérletezés végén ez volt a Sóstón az első vendéggól... Ha lehet, a folytatásban még elszántabban feszült egymásnak a két csapat. Percnyi szünet nélkül követték egymást az események. Hol a felcsillanó remény, hol az aggodalom szorította el a Videoton-szurkolók szívét. Csodálatos volt a játék, a két együttes bemutatót tartott a futball szépségeiből. Ez volt talán a sok feledhetetlen mérkőzés közül a leglátványosabb. Csupán 70 perc elteltével lanyhult valamelyest a fergeteges iram. A Videotonból láthatóan sokat kivett az óriási erőfeszítés, hiszen a megfelelő előny megszerzése érdekében valamennyi játékosnak részt kellett vállalnia a támadásból és a védekezésből egyaránt. Szerencsére a Zseljeznyicsar elkövette azt a hibát, hogy túlságosan is jónak találta a 2-1-es eredményt. A jugoszlávok percről-percre kevesebb kockázatot vállaltak. Mind ritkábban vállalkoztak ellentámadásokra, s a hajrában egyértelműen átengedték a kezdeményezést. Lehetőséget kínálva ezzel egy utolsó heves rohamra. S a Videoton, mint annyiszor, most is üstökön ragadta a szerencsét. Sorozatos hazai támadások közepette a 83. percben Szabó továbbfejelte a labdát a bal oldalon fölfutó Vadász elé. A középpályás nem sokat teketóriázott, 18 méterről kapásból a hosszú sarokba bombázott. Szerencsém volt — ismerte el tárgyilagosan. — Edzésen húszból jó, ha egyszer sikerül ilyen tökéletesen eltalálni a labdát. Józsi fejese nagyon jól jött a bal lábamra. Egy pillanatig gondolkodtam, mihez kezdjek? A lövés látszott legkevésbé kockázatos lehetőségnek. Van úgy néha, hogy a legegyszerűbb megoldás a legjobb. Kovács Ferenc törvényszerűséget vél felfedezni a Videoton szerencséjében. Nem volt véletlen Vadász Imre gólja — mondta. — A csapat annyiszor bizonyította, hogy képes a legnehezebb pillanatokban újítani, vésztartaíékait mozgósítani, hogy ez nem lehetett véletlen. Az ilyen hősies erőfeszítések rendszerint meghozzák az eredményt. Az talán szerencse, hogy éppen a legjobb helyre ment a labda. De mi van, ha öt centivel mellé csúszik, vagy kapufa lesz? Az meg óriási szerencsétlenség, fatális balszerencse lett volna. Hasonló pillanatok sűrűn fordulnak elő labdarúgó-mérkőzésen. Meggyőződésem, több évtizedes megfigyelésem, hogy a szerencse tényleg ahhoz pártol, aki tesz is érte valamit. Nos, a szeszélyes Fortuna a szarajevói visszavágón is kitartott a Videoton mellett. Nyilván nem ok nélkül... /részlet Posch Ede - Sipos József: A Videoton nagy napjai című könyvéből/
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu
