Újra a Vidiben Buda Márton

A Petőfi Rádió műsorvezetője hét évesen Sóstón kezdett el focizni. Most egyetlen edzésre visszatért. 

Hogyan élnek és edzenek a focisták? - kérdezte Buda Márton a Talpra magyar reggeli adásában. Hogy megtudja, tegnap már a Budapest Honvéd csapatával edzett, ma a Videoton FC-hez látogatott, a következő két napon pedig az MTK és a Diósgyőr tréningjén vesz részt. 

Edzés előtt - 8.50

Nem mostanában volt, amikor serdülő játékosként az örök tehetségek sorát gyarapítottad, honnan jött az ötlet, hogy most a felnőttek között is kipróbálod magad?

Puskás Öcsi bácsi születésnapja alkalmából a reggeli adásban kezdtünk el beszélgetni arról, hogy mit is csinálnak mostanában a focisták, azon kívül, hogy fociznak. Akkor merült fel az ötlet, hogy mi lenne, ha egy hétre egy NB I-es csapat befogadna engem, én pedig bennfentesként el tudnám mondani, hogy mit csinálnak, hogyan élnek, edzenek. Végül több együttes is jelezte, hogy szívesen lát.

Hogy fogadott a csapat?

Nagyon közvetlenek és jó fejek voltak az első pillanattól kezdve, és persze nekem nagyon nagy élmény, hogy személyesen találkozhattam fiatalkori ikonommal, Horváth Ferenccel.

Akitől már büntetést is begyűjtöttél…

Igen, mert koszos volt a cipőm, ezért kaptam 10 000 forint büntetést, majd mivel zokniban kimentem a folyosóra, megfejelte még 10 000 forinttal. Ráadásul tegnap már a Honvédnál összegyűjtöttem 20 000 forintot, mert késtünk, ilyen szempontból tehát nem indult túl jól a hét, és még csak a második edzésnapon járok.

Edzés után - 11.10

Hogy érzed magad most?

Köszönöm, egészen jól. Két dolgot már most megállapíthatok: egy, hogy nagyon szívesen csinálnám, kettő, hogy már öreg vagyok hozzá. A fizikum tekintetében és erőnlétileg egyértelműen vannak hiányosságaim, de a labdával mindig jó barátságban voltam.

Hiszen a Vidiben kezdtél focizni…

Így van, 7 évesen már ide jártam, és pont ugyanott edzettünk, ahol most van az utánpótlás központ, igaz akkor még salakon játszottunk.

Természetes az edzés után Horváth Ferenc vezetőedzőt is megkérdeztük Buda Marci teljesítményéről. „Sokkal rosszabbra számítottam – értékelt nevetve –, voltak kimondottan jó megmozdulásai, és egy-két alkalommal a kapura is veszélyes volt.” 

A csapat meglepetéssel is készült, és névre szóló Vidi-mezt adott át Juhász Roland csapatkapitány a Petőfi Rádió műsorvezetőjének.

 

Buda Marci & @rolandjuhasz #videotonfc #vidi #football #foci #videoton #soccer

Videoton FC Official (@vidinstagram) által közzétett fénykép,

 

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek